GALÉRIA: Készülnek a pápa érkezésére az elnöki palotában
Hegedűs Norbert
2021. 09. 13., h – 08:33
A zárt ajtók mögött tartott egyeztetésen Čaputová a megszokottnál, 15 percnél valamivel hosszabb ideig tárgyalhat az egyházfővel, a találkozón kettejükön kívül csak a tolmács lesz jelen.
A program szerint a pápa 10 órakor már az állami és a civil szektor képviselőivel találkozik az elnöki palota kertjében, majd még délelőtt a pozsonyi Szent Márton-dómba érkezik, ahol a klérus tagjai előtt mond beszédet. 16:45-től a fővárosi Hal téren a zsidó közösség képviselőivel találkozik. Az utóbbi helyszínen beszédet is mond majd. Innen az egyházfő útja a Szentszék pozsonyi nagykövetségére vezet, ahol Boris Kollár (Sme rodina) parlamenti házelnököt fogadja, majd a kormányfővel, Eduard Hegerrel (OĽaNO) találkozik.
A pápa tegnap érkezett Szlovákiába.
Somogyi Tibor felvételei
Készülődnek a pápa fogadására a pozsonyi Grassalkovich palotában, ahol Ferenc pápa Zuzana Čaputová államfővel találkozik.
