Search by category:
Egyéb kategória

Idősek otthona lesz az egykori iskolaépületben

Idősek otthona lesz az egykori iskolaépületben
Hegedűs Norbert
2021. 09. 13., h – 13:41

2021. szeptember 13., hétfő – 14:00
Friss ikon
Off

Törzs

Huszonnyolc férőhelyes, speciális bentlakásos otthon lesz az egykori iskola épületéből Helembán. A község erre a célra mintegy 700 ezer eurót nyert az uniós Interreg program Silver economy pályázatán. Az épületet belsőleg teljesen felújítják és átalakítják, új lesz a fűtés, az elektromos hálózat, továbbá szigetelik a tetőteret is, ahol szintén szobákat alakítanak ki. Betegszállító liftet szerelnek be, új vészjelző rendszert telepítenek és tűzlépcsőt is építenek. „A volt iskolát 1936-ban építették. 2010-2011 körül az emeletes épületet kívülről már rendbe tették, új nyílászárókat szereltek fel, megújult a tetőszerkezet, lefestették, de belülről most, ebből a nyertes pályázatból sikerül rendbe tenni és átalakítani. A pénzből nem csak az idősek otthonát tudjuk megnyitni, hanem az udvaron létesül egy rehabilitációs központ is. Ez teljesen új pavilon lesz, gyógytornával, masszázzsal, ahová a régióból is várjuk a szépkorúakat, Ez utóbbit a falu által alapított nonprofit civil szervezet fogja működtetni“ – fejtette ki lapunknak Izrael Gergely polgármester.

 

Leírás

A volt iskolaépületben lesz majd az új intézmény

Bérleti szerződés ötven évre

Mivel az otthon bentlakásos lesz és ágyhoz kötött időseket is gondoznak majd, ezért speciális feltételeket kell biztosítaniuk, ezeket pedig már a felújításkor figyelembe kellett venni. Ez mintegy 250 ezer eurós további költséget jelent. Ugyanakkor Helemba önerőből nem tudná üzemeltetni az intézményt. Épp ezért az a megállapodás született, hogy a község a teljesen felújított és átalakított épületet jelképes áron ötven évre Nyitra megye tulajdonába adja, bérleti szerződéssel, a megye pedig szociális intézményként működteti majd az idősek otthonát. A megye tehát plusz 250 ezer euróval járul hozzá a felújításhoz. „Minderről már döntés született, a megyei közgyűlés ezt augusztus 23-án hagyta jóvá“ – mondta a polgármester. Izrael Gergely arról is tájékoztatott, hogy az épület udvarában sóbarlangot is kialakítanak. Az intézmény a kovácspataki Dunaj idősotthon kihelyezett részlegeként fog működni, úgy, hogy a Helembán elszállásoltakra ott főznek és mosnak majd. Viszont a helembai új létesítmény a helyi foglalkoztatottságra is kedvező hatással lesz.

A Silver economy restart programban a határon átnyúló nyertes pályázatok alapján több helyen is bővítik, korszerűsítik az idősek otthonát, van, ahol a férőhelyek számát növelik vagy új konyhát, mosodát létesítenek – Bernecebaráti, Szob, de például Ipolyszalkán a volt óvoda épületében is lesz idősek otthona – tudatta Izrael Gergely.

Bevezető
Helemba |

A nyertes projektből rehabilitációs központ is épül az idősotthon udvarában.

Település / hely
Helemba

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment