Search by category:
Egyéb kategória

Takács András világbajnok lett

Takács András világbajnok lett
Németi Róbert
2021. 09. 22., sze – 13:40

2021. szeptember 22., szerda – 15:00
Friss ikon
Off

Törzs

A szepsi iskolaközpont sikeres diákja óriási sikert aratott a belgrádi megmérettetésen, a négyszáz méteres egyéni síkfutáson mexikói vetélytársától mindössze egy század másodperccel hamarabb érkezett a célegyenesbe. A fiatal sportoló elmondása szerint nem ez az első alkalom, hogy egy futóversenyen elsőként ért célba, de a világbajnoki cím megszerzését hatalmas sikerélményként könyvelte el. „Amikor beértem a célba, még nem volt egyértelmű, hogy ki volt az első, hiszen a mexikói ellenfelemmel szinte fej fej mellett haladtunk a célegyenesben. Amikor bejelentették, hogy én győztem, nagyon boldog voltam, hiszen végső soron azért mentünk el erre a versenyre, hogy megnyerjük és győztesként térjünk vissza. A dobogó legtetejére szerencsére már többször is sikerült felállnom, ez a mostani mégiscsak más volt. Bár csak egy ifjúsági versenyről van szó, számomra nagyon megható és felemelő érzés az, hogy ebben a kategóriában pont nekem sikerült megszereznem a világbajnoki címet. Remélem, ezután sikerül még ennél is jobb eredményeket elérném, s bízom benne, hogy legközelebb már az Európa-bajnokságra is kijutok, melyről egyébként idén pusztán azért maradtam le, mert néhány ország visszalépése miatt végül lefújták a versenyt. Szeretnék köszönetet mondani az edzőmnek a belém fektetett energiájáért és igyekezetéért, illetve a szüleimnek is nagyon hálás vagyok, hogy mindenben támogatnak és mindig számíthatok rájukˮ – mondta szerényen Takács András, akit a szeptember 11-től 19-ig tartó, a tizenöt évesek kategóriájában megrendezett U15-ös futóverseny 400 méteres síkfutására a Szlovák Atlétikai Szövetség választotta ki.

„Mivel ebben a korosztályban a válogatások során ő érte el e legjobb eredményeket Szlovákiában, a szövetség őt küldte ki Belgrádba. Az oda vezető út hosszú volt, Szepsiből először Pozsonyba utaztunk, onnan másnap autóbusszal indultunk el Andrással, egy másik edzőtársammal és hat másik kelet-szlovákiai atlétával Szerbiába. Szerbiában egy hete még javában tombolt a nyár, érkezésünkkor egy kellemes 33 Celsius-fok és kimondottan fülledt levegő várt bennünket. Ehhez természetesen mindenkinek akklimatizálódni kellett, de szerencsére senkinek sem okozott különösebb nehézséget. Mindamellett, hogy András megnyerte a négyszáz méteres síkfutást, a stafétafutásban is megmutatta tudását. Míg a négyszer 100 méteres váltófutásban a szlovák válogatott fiúk csapata a harmadik, addig a svéd stafétában a második helyen végeztekˮ – zárta Pecze Norbert, Takács András edzője, az Athletic Legion Club elnöke.

 

Bevezető
Szepsi/Belgrád |

Világbajnok lett 400 m-es síkfutásban Takács András, a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpont 1.G osztályos diákja Belgrádban, az U15-ös korosztályú diákok versenyén. A 15 éves fiú már számtalan versenyen megmérette magát, hét év alatt legalább 70 medált, köztük több aranyérmet szerzett.

Település / hely
Szepsi/Belgrád

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Németi Róbert

Read More

Post Comment