Search by category:
Egyéb kategória

Szövetség: a déli útépítés a prioritás

Szövetség: a déli útépítés a prioritás
Czímer Gábor
2021. 09. 24., p – 16:27

2021. szeptember 25., szombat – 08:00
Friss ikon
Off

Törzs

A szeptember 14-én Komáromban tartott konferencián először arról kérdeztük a pártok képviselőit, a Szövetség gazdasági programja inkább a fogyasztók, munkavállalók segítésére, vagy a vállalkozók és munkaadók támogatására irányul-e majd. Farkas Iván, az MKP szakmai alelnöke elmondta, a világjárvány okozta gazdasági válság kezelésére fordított mentőcsomagokból ki kellene venni a fogyasztók támogatását. „A vállalkozói szektor és az üzemek, valamint a munkavállalók kategóriájában kellene gondolkodni. Ebben pedig a harmónia hívei vagyunk” – mondta Farkas. Ennek keretében szerinte egyrészt a munkavállalóknak biztonságot nyújtó intézkedéseket kell hozni, másrészt a kis- és középvállalkozások, de a nagyobb vállalatok esetében is fontos a támogatás. Farkas úgy látja, a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató cégeknek juttatott segítség helyénvaló volt. Szerinte inkább az egyes szektorok közötti különbségek okoztak problémát. „A vendéglátóipar, rendezvényipar és kereskedelem sínylette meg a dolgokat leginkább” – magyarázta.

Egyensúly és Szövetség 

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke a Szövetség programjával kapcsolatban arról beszélt, ennek egyrészt a nemzetiségi közösségek jogi helyzetének rendezésére, másrészt a déli és keleti régiók gazdaságának fejlesztésére kell épülnie. Felidézte, hogy eddig inkább jobboldali gazdaságpolitika jellemezte a szlovákiai magyar politikumot, úgy látja, a közös párt programjában azonban a munkavállalói oldal érdekeinek is hangsúlyosabban meg kell majd jelennie. „De ez nem azt jelenti, hogy ha a munkavállalónak kedvezünk, akkor automatikusan a vállalkozótól veszünk el valamit, vagy fordítva” – mondta Mózes, azzal, hogy olyan intézkedéseket kell hozni, amely mindkét oldalt segíti. Úgy gondolja, a Szövetség nem engedheti meg magának, hogy kilendüljön az egyik, vagy a másik oldalra. „Így azt sem, hogy gazdaságpolitikai téren egy magyar SaS, vagy fordítva, egy magyar Smer legyen” – utalt Mózes a szlovák neoliberális gazdaságpolitikájú pártra, majd a szociáldemokrata politikai formációra. Agócs Attila, a Híd alelnöke arra figyelmeztetett, rövid távon még mindig válságkezelésre kell berendezkednünk. „Ezért nem lehet ortodox módon csak az egyik vagy csak a másik oldalra koncentrálni” – mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy a munkavállalókat, vagy a munkaadókat kellene-e a jelen helyzetben segíteni. Szerinte lehetséges olyan intézkedéscsomagot összeállítani, amely mindkét oldalt megfelelően támogatja. „A kérdés úgy szól, tud-e az állam olyan stabil szabályozási környezetet biztosítani, amelyben előrelátható lesz a jövő” – mondta, és hozzátette, ilyen esetben a vállalkozók megfelelő körülményeket tudnak biztosítani az alkalmazottaik számára. Agócs kiemelte, nem minden esetben lehet piaci mechanizmusokra bízni a problémák megoldását. „A regionális különbségek kiegyenlítése ennek a meghaladása nélkül elképzelhetetlen” – jelentette ki. Agócs szerint csökkenteni kell a bürokráciát is, hiszen az a korrupció visszaszorulásával is jár. „A technokrata vezetést pedig a képviseleti demokrácia elveivel kell felülírni, hiszen a kisebbségeknek mindig az utóbbi az előnyös” – tette hozzá. Agócs szerint a Szövetségnek egy regionális, ám egyben gyűjtőpártnak kell lennie. „Nemcsak a nézetek, hanem az élethelyzetek pluralitását is kezelnie kell tudnia” – mondta. A Híd alelnöke szerint a leszakadó régiókban először egyfajta baloldali megközelítéssel a lakosságnak a térségben való megtartására kell koncentrálni.  Agócs úgy látja, amennyiben ez sikerül, akkor a jobboldali gazdaságpolitika elemei is érvényesülhetnek, a vállalkozók megsegítésére koncentrálhatnak.

A déli utak

A beszélgetés egyik központi témája az infrastruktúra-fejlesztés volt. A pénzügyminisztérium Értéket a Pénzért (UHP) egységének elemzése alapján ugyanis a kormány még májusban elfogadott egy prioritási sorrendet, amelyben a megépítendő útszakaszok szerepelnek. Ebben a dokumentumban a déli szakaszok legnagyobb része rendkívül hátra került. Mózes szerint a kérdéses dokumentum elfogadhatatlan. „A következő kormánnyal ezt be kell zúzatni” – jelentette ki. Agócs azt emelte ki, hogy az UHP elemzései nagyon egyoldalúak, sok fontos tényezőt nem vesznek figyelembe, illetve tényszerű tévedéseket is tartalmaznak. Rámutatott, hogy az UHP az infrastruktúrafejlesztési beruházások elemzésénél a munkanélküliség csökkentésére kifejtett hatást csak 10 százalékban számítják bele az elemzéseikbe. A Híd alelnöke szerint, ha ezt nem veszik figyelembe, akkor egyes régiókban olyan szociopatológiai jelenségek jelennek meg, amelyek 10 év múlva kezelhetetlenek lesznek. „A drogfogyasztástól a teljes lecsúszásig minden megjelenhet” – tette hozzá. Farkas ugyancsak megkérdőjelezte, hogy az UHP elemzései alapján döntsön a kormányzat az állami beruházásokról. Majd rámutatott, hogy a magyarlakta régiókba nagyságrendekkel kevesebb forrás jut az út- és vasúthálózat fejlesztésére. „A vasútfejlesztésre a régiónkba harminc év alatt egyetlenegy euró sem érkezett” – mutatott rá. Arra a kérdésünkre, hogy a Szövetség esetleges kormányba lépési feltételként szabná-e majd, hogy említett útépítési sorrendet átalakítsák, Mózes igennel válaszolt, Agócs szerint pedig a kérdést prioritásként kell kezelni. „Először be kell jutni a parlamentbe” – mondta Farkas, majd hozzátette, természetesen ő is a kormányba lépés feltételeként szabná a kérdéses sorrend átalakítását.

Bevezető
Komárom |

Mire van szüksége Dél-Szlovákia gazdaságának a fejlődéshez, és milyen gazdaságpolitikai intézkedéseket kínál az alakulóban lévő Szövetség? Az Új Szó és a Trend konferenciáján ezekről is beszélgettünk a közös pártban egyesülő MKP, Híd és Összefogás vezető képviselőjével.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment