Magyar bakák csehszlovák uniformisban

A Fórum Kisebbségkutató Intézet Digitális Emlékezet nevű fotógyűjteménye viszonylag sok olyan képet őriz, mely az első Csehszlovák Köztársaság idején a csehszlovák hadseregben szolgáló magyar nemzetiségű katonákról készült. Mint az itt látható, 1933-ban Hradec Královéban készült képet is, amelyen a csehszlovák hadsereg 104-es számú tüzérezredének magyar katonái pózolnak. Előttük a táblán a felirat, Szomorú anyák Víg fiai.

Az, hogy a szlovákiai magyar bakákról ilyen csoportképek készülhettek, elsősorban annak volt köszönhető, hogy az első köztársaság idején voltak a csehszlovák hadseregben olyan kvázi magyar szakaszok (ritkábban századok), amelyeket többségében magyar nemzetiségű bakák alkottak. És ami talán meglepő lehet, ezekben a magyart második vezényleti nyelvként használták. A csehszlovák hadsereg ugyanis megkövetelte a tisztikartól, hogy valamilyen szinten beszélje a legénység nyelvét. A magyar nyelv belső használata azonban nem feltétlenül a korabeli csehszlovák állam liberális jellegéből fakadt (bár az is kellett hozzá), hanem az a realitás tette szükségszerűvé, hogy a Csallóközből, Gömörből vagy Bodrogközből berukkolt fiúk akkor még tényleg nem beszélték az állam nyelvét, így a hadsereg volt kénytelen hozzájuk alkalmazkodni.

A nyelvi korlátok ellenére a magyar katona megbecsült tagja volt a csehszlovák hadseregnek. Megbízhatónak, kötelességtudónak, egyben harciasnak tartották, így a magyar egységeket szívesen vetették be az utcai rendteremtő akciók során. Az már persze más kérdés, hogy magyar ember a csehszlovák hadseregben karriert nem csinálhatott, tiszti iskolába (egy-két kivételtől eltekintve) nem vettek fel magyar jelentkezőt, így a hadsereg tiszti karában a köztársaság valamennyi nemzete közül a magyarok voltak arányaiban a leggyengébben képviselve.

Eközben a belügyi szervek nemcsak azt figyelték, hogy a magyar katonák nem folytatnak-e politikai tevékenységet, de számon tartották azokat a Prágában szolgáló magyar bakákat is, akik alkalmanként meglátogatták a kormányzatot sokat bíráló Prágai Magyar Hírlap szerkesztőségét. Nagy visszhangot kiváltó eset volt az is, amikor 1936 nyarán a Ferencváros látogatott Prágába, és ott a Slaviával játszott egy igen csak parázs hangulatú mérkőzést A Fradi szempontjából vereséggel végződő meccsre ugyanis nagy számban mentek ki a magyar katonák, és olyan vehemensen szurkoltak a magyar csapatnak, hogy a rendőrség feljelentette őket a katonai hatóságoknál, amelyek vizsgálatot indítottak a magyar nemzetiségű katonák ellen.

A magyar fiúknak a távoli Csehországban eltöltött hónapok bizonyára nem lehettek könnyűk, de a katonaélet örömeit is megtalálták. Megismerték és megszerették a finom cseh sört, de mint a Prágai Magyar Hírlap egy korabeli írása megjegyzi, a vendéglőben messziről látni, hol ülnek magyar katonák, mivel előttük sör helyett általában egy-egy félliteres üveg bor gyöngyözött. A korabeli visszaemlékezések alapján pedig különösen az tetszett a magyar bakáknak, hogy a cseh „holkák” korántsem voltak olyan tartózkodók, mint azt a kiskatonák saját szülőföldjükön a lányoktól megszokták. Persze az öröm kölcsönös lehetett, hiszen a cseh lányok is szívesen ismerkedtek a számukra egzotikusnak tűnő magyar legényekkel, akikkel a nyelvi korlátok miatt ugyan mélyebb beszélgetéseket nem tudtak folytatni, de valószínűleg nem is ez volt a cél.