Search by category:
Egyéb kategória

Čaputová értékelte a kármentesítést, de figyelmeztetett a hiányosságokra is

Čaputová értékelte a kármentesítést, de figyelmeztetett a hiányosságokra is
Mészáros Richárd
2021. 09. 28., k – 19:57

2021. szeptember 28., kedd – 20:01
Friss ikon
Off

Törzs

Az államfő rámutatott: a szlovákiai gazdasági és szociális helyzet jobban alakult a vártnál, hiszen például a munkanélküliség nem szökött az egekbe, ahogy korábban, a pénzügyi válság idején. Čaputová szerint a stabilizált helyzet többek között az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank határozott fellépésének köszönhető. Úgy véli, az unió tanult azokból a hibákból, melyeket a korábbi pénzügyi és adósságválság során vétett.  

Čaputová a traumák évének nevezte az elmúlt évet

Pozsony |

Zuzana Čaputová köztársasági elnök a traumák évének nevezte az elmúlt évet. „Az elhunytak hozzátartozóinak ezrei fogják egész életükben hordozni ezt a traumát” – mondta az államfő a parlamentben tartott évértékelő beszédében.

Az elnök asszony rámutatott, hogy Szlovákia történetében még egyetlen kormánynak sem állt a rendelkezésére annyi forrás, mint a jelenleginek. „Az uniós támogatások és a gazdaságélénkítő program keretében rendelkezésünkre bocsátott forrásokból telik a társadalom korszerűsítésére, a gazdaságunk teljesítményének és fenntarthatóságának növelésére, valamint arra is, hogy biztosíthassuk az életszínvonal emelkedésének feltételeit” – hangsúlyozta Čaputová.                  

Čaputová: A világjárvány miatti félelem és düh megosztja a társadalmat

Pozsony |

A félelem és a düh a két legerősebb érzelem, amellyel a társadalom nagy része a világjárvány okozta válságra reagál. Főleg a védőoltás kérdése osztja meg a társadalmat – fogalmazott országértékelő beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök.

Az elnök asszony felhívta a figyelmet a szegénység és a regionális különbségek fennálló problémájára is. „A szegénység veszélye főleg a gyerekeket fenyegeti, és fennáll a veszélye annak, hogy még a megfelelő iskolai végzettség sem jelent többé szociális garanciát” – tette hozzá. Megemlítette az élelmiszer- és energiaárak emelkedését is, amely legnagyobb mértékben az alacsony jövedelmű családokat fogja sújtani. „Helyénvaló, hogy beszéljünk a célzott és értelmes kompenzáció lehetőségéről” – tette hozzá. Hangsúlyozta az infrastrukturális és a régiófejlesztési beruházások fontosságát is.

Čaputová szerint soha nem látott szintre süllyedt a politikai vitakultúra

Pozsony |

Soha nem látott szintre süllyedt a politikai vitakultúra – fogalmazott a parlamentben mondott országértékelő beszédében Zuzana Čaputová köztársasági elnök. Szavait a koalícióhoz és az ellenzékhez is intézte.

Ami a környezetvédelmet illeti, pozitívan értékelte a zöld tárca által támogatott, ambiciózus klímavédelmi törekvéseket, a körforgásos gazdaság támogatását, különös tekintettel a PET palackok és az alumíniumdobozok betétdíjas rendszerére, valamint azt, hogy megnyitották a nemzeti parkokat érintő reform és a biológiai sokféleség védelmének témáját.  

Čaputová: Egyetlen bizottság nem pótolhatja a lényegi változások hiányát

Pozsony |

A bűnüldöző és a biztonsági szervek működését érintő lényegi változások és reformok iránti hajlandóság hiányát, amely probléma már több éve húzódik, a legjobb szándék mellett sem pótolhatja egyetlen bizottság munkája – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő kedden a parlamentben, az ország állapot

Bevezető
Pozsony |

Méltányolni kell a kormánynak azokat a lépéseit, amelyek célja a pandémia gazdasági következményeinek a helyreállítása, jelentette ki kedden Zuzana Čaputová államfő, aki országértékelő beszédet mondott a parlamentben. Hozzátette ugyanakkor, hogy az első hónapokban sok állampolgár zuhant ki a szociális védőhálóból. Az idegenforgalmi, vendéglátóipari és kulturális létesítményeknek nyújtott segítség az elnök asszony szerint gyakran kaotikus volt, és európai uniós viszonylatban alacsonynak számított.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
TASR

Read More

Post Comment