Miként az államfő szelektív válogatásának is: Eduard Hegerrel, Robert Ficóval, Boris Kollárral és Peter Pellegrinivel külön tárgyalt a Grassalkovich-palotában, Igor Matovič és Richard Sulík viszont nem kapott meghívót négyszemközti eszmecserére. Alighanem emiatt sem jelentek meg az elnök asszony parlamenti évérékelő beszédén. Ezzel a gyermekded viselkedéssel (néhány, ugyancsak távolmaradó ellenzéki képviselőhöz hasonlóan) újra igazolták, hogy országunkban a politikai kultúra a legalacsonyabb szintet sem éri el.

A tavalyi a traumák éve volt – ütötte meg az alaphangot az államfő. Szomorú statisztikai adatokat idézett a járvány áldozatairól, amelyhez bizonyos mértékig az előző kormány kapkodása, dilettantizmusa is hozzájárult. Elismerően szólt az egészségügyiek erőfeszítéseiről és a Heger-kabinet céltudatosabb munkájáról. Nevek említése nélkül bírálta az oltásellenes, csak a saját érdekeiket szem előtt tartó politikusokat. Általánosabban beszélt az igazságügyi és a bűnüldöző szervek közötti ellentétekről, amelyek tovább rombolják az állam és a kormány iránti, amúgy is minimális bizalmat, s még inkább növelik a feszültséget és a gyűlölködést. Több politikai elemző szerint túl óvatos volt az értékelés, mások úgy vélik, ha keményebb hangnemet választ, azzal csak ő is tovább szítja az ellentéteket. Aki akart, így is magára és pártjára ismerhetett – vélekednek sokan.

A megalakulás előtt álló Szövetség közleményben bírálta Zuzana Čaputovát, mert már másodszor feledkezett meg a nemzetiségekről, a többség és a kisebbségek viszonyának elemzéséről. Tanácsadóival együtt úgy gondolhatta, ezen a téren jelenleg nincsenek olyan súlyos gondok, mint a közélet egyéb területein, bár ez a feltevés legfeljebb féligazság. Ugyanakkor ha ezt a témát megemlíti, akkor nyilván nemcsak az etnikai, hanem más kisebbségiek helyzetéről is szólnia kellett volna, ami pártközi viták témája, ezért nyilván nem akart további indulatokat kavarni.

Értetlenséget, és még inkább találgatásokat váltottak ki az elnök asszony e heti megbeszélései: a másik két fő közjogi méltóságot és a két legerősebb ellenzéki párt elnökét hívta meg, a kormánypárti OĽaNO és SaS elnökét nem. Amit hivatalos tájékoztatás híján úgy lehet magyarázni, hogy biztonságpolitikai kérdések, valamint a rendőrség egyes alakulatai közötti, társadalmi szempontból is nyugtalanító viták kerültek napirendre. Mindkét terület elég távol esik a gazdasági miniszter Richard Sulíktól. Igor Matovič viszont gyakran sértegeti az államfőt, és nem világos, hogy valóban befolyásolta-e az ismert korrupciós ügyekben eljáró nyomozók tevékenységét.

Nem egyszerű eldönteni, vajon baklövés volt-e Ficót az elnöki palotába hívni, vagy a tárgyilagosan gondolkodók ezt a higgadt párbeszédre és a közéleti feszültségek enyhítésére törekvő gesztusként értékelik. A Smer elnöke ettől fényévekre van. Mindjárt a találkozó után videóüzenetben sistergett és gyűlölködött, arrogánsan megfenyegette az államfőt. Ha Čaputová nem lesz keményebb a kormánykoalícióval és az újabb ellenzéki petíciós kezdeményezésről sem ír ki népszavazást, akkor az utca népét, a párthíveit és a kormány tevékenységével elégedetlen polgárok ezreit uszítja rá. Fico újra csak igazolta, hogy más értékrendet vallókkal képtelen a párbeszédre, és csak a hatalom visszaszerzése, mostanság pedig a saját irhájának mentése érdekli. Semmi más.

Mindezek ismeretében is úgy összegezhetjük az államfő szerepléseit, hogy nem volt közepesnél jobb.