Search by category:
Egyéb kategória

Hamran: A rendőrséget fentről lefelé fogjuk megtisztítani

Hamran: A rendőrséget fentről lefelé fogjuk megtisztítani
Nagy Roland
2021. 10. 08., p – 16:52

2021. október 8., péntek – 17:46
Friss ikon
Off

Törzs

Ján Čurillát, Pavol Ďurkát, Štefan Mašint és Milan Sabotát szeptember elején tartóztatta le a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya. Azzal vádolták őket, hogy több súlyos korrupciós ügyben is megpróbálták befolyásolni a tanúk vallomásait. A négy nyomozó dolgozott például a Tisztítótűz-ügyön is (Očistec), amelyben magas beosztású rendőrségi tisztviselők keveredtek megvesztegetés gyanújába.

A nyomozók tagadták a vádakat, de az ügyész még vizsgálati fogságot is kérvényezett, a Pozsonyi III. Járási Bíróság jóvá is hagyta, de a kerületi bíróság végül felülbírálta a döntést, mondván: a nyomozók fogva tartása és az ellenük indított eljárás sem indokolt. A négy rendőr tehát szabadlábon védekezhet, de az eljárás továbbra is folyik, a megyei ügyészségnek kell döntenie a további lépésekről.

Hamran István ideiglenesen kinevezett országos rendőrfőkapitány pénteki sajtótájékoztatóján kiállt a NAKA nyomozói mellett. Egyúttal bejelentette, folytathatják a munkát, amit elkezdtek. Hamran úgy gondolja, a megyei bíróság döntése is igazolja, hogy nincs ok a felfüggesztésükre. Meg van róla győződve, hogy végül az ellenük zajló eljárást is lesöprik az asztalról, hiszen a vádak nincsenek logikus érvekkel alátámasztva. Hamran szerint a belső ellenőrzési osztály hibát követett el, és most kíváncsian várja, hogyan számolnak el ezzel. A rendőrfőkapitány örömmel fogadta, hogy a nyomozóknak nem vette el a kedvét az ellenük zajló eljárás.

„Még nagyobb kedvvel vetik bele magukat a munkába, mint azelőtt”

– jelentette ki.

„Nem mindenki szeretné, hogy megtisztítsuk a rendőrséget”

Komárom |

Nevezhetjük-e a bűnüldöző szervek közt zajló belső viszályt rendőrháborúnak? Indokolt-e a NAKA nyomozóinak letartóztatása, és mi lesz azokkal a korrupciós ügyekkel, amelyeken az őrizetbe vett rendőrök dolgoztak?

Sötét erők

A NAKA és a belső ellenőrzési osztály között már régóta feszült a hangulat. Hamran úgy gondolja, hogy az utóbbi mögött bizonyos „sötét erők” tevékenykednek, és be akarják feketíteni a nyomozók munkáját. A rendőrfőkapitány konkrét neveket nem árult el, de azt ígérte, hogy az irányítása alá tartozó szervezetek a végére fognak járni az ügynek, és akkor már konkrét személyekről is beszélni fog. Elmondása szerint a belső ellenőrzési osztálynak működnie kell, hiszen azért hozták létre, hogy rámutasson, megszegik-e a rendőrök a törvényt. A NAKA négy nyomozója azonban minden jel szerint nem hibázott, és ezt már egy bírósági döntés is alátámasztja. 

Tisztogatás

Ahhoz, hogy a rendőrség visszaszerezze a lakosság bizalmát, Hamran szerint tisztogatásokra van szükség. Állítja, ezek már a következő hetekben megkezdődnek. Az első cserék a NAKA elnökségét érintik. Eva Kurryová, az ügynökség jelenlegi igazgatója október 15-én távozik, az irányítást pedig ideiglenesen Branislav Kiss veszi át. Változások lesznek az rendőr-főkapitányság alelnöki pozícióiban is, minden bizonnyal távozik Jana Maškarová és Róbert Bozalka. Hogy ki váltja őket, azt egyelőre Hamran nem árulta el. Emellett a megyei rendőrparancsnokságokon is tisztogatást tervez. Mint mondta, két személynek biztos a helye, akiket már jól ismer, a többiek viszont nem érezhetik biztosnak a pozíciójukat.

„A rendőrséget fentről lefelé kell megtisztítani”

– tette hozzá az ideiglenesen kinevezett rendőrfőkapitány.

Az ellenzék bírál

A Peter Pellegrini vezette Hlas bírálta Hamran kijelentéseit. A párt sajtóosztálya szerint elhibázott döntés, hogy a nyomozók úgy is folytathatják a munkát, hogy nem zárult le az ellenük zajló eljárás.

„Meg vagyunk róla győződve, hogy a nyomozás lezárultáig fel kellene őket függeszteni”

– reagált Patrícia Medveď Macíková szóvivő. Hozzátette, Hamran sötét erőkkel kapcsolatos kijelentései inkább arra utalnak, hogy a rendőrfőkapitány politikai tisztogatásokat tervez, és nem az igazságszolgáltatás helyrehozását tartja szem előtt. 

Bevezető
Pozsony |

Nem függesztik fel a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) négy nyomozóját, akiket nemrégiben őrizetbe vettek, majd nem sokkal később szabadlábra helyeztek – jelentette be Hamran István ideiglenesen kinevezett országos rendőrfőkapitány.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Nagy Roland

Read More

Post Comment