Search by category:
Egyéb kategória

Az osztrák ellenzék csalódott, hogy Kurz lemondása után folytatja a kormányzást az eddigi koalíció

Az osztrák ellenzék csalódott, hogy Kurz lemondása után folytatja a kormányzást az eddigi koalíció
Mészáros Richárd
2021. 10. 10., v – 08:45

2021. október 10., vasárnap – 08:51
Friss ikon
Off

Törzs

Miután a néppárti kancellár szombat este lemondott tisztségéről, és a szintén néppárti Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta utódjának, Werner Kogler zöldpárti alkancellár üdvözölte a fejleményeket, és bejelentette a Zöldek és a néppárt kormánykoalíciójának folytatását.

Kevésbé lelkesen reagáltak az ellenzéki pártok a kancellárcserére, mivel az elmúlt napok tárgyalásai nyomán inkább abban reménykedtek, hogy az ÖVP kizárásával új, négypárti koalíció jön létre a szociáldemokraták (SPÖ), a szabadságpártiak (FPÖ), a liberálisok (NEOS) és a Zöldek (Grüne) részvételével.

Pamela Rendi-Wagner, az SPÖ elnöke csalódottan nyilatkozott arról, hogy a Zöldek nem léptek ki a koalícióból. Véleménye szerint ugyanaz a kormányzati politika fog folytatódni, mint eddig. Szerinte a néppárt „beáldozta” Kurzot, hogy a hatalomban maradhasson. Kijelentette, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de mint frakcióvezető és pártelnök „árnyékkancellárként” továbbra is ő mozgatja majd a szálakat. A szociáldemokrata politikus kételkedik abban, hogy a kormánykoalíció a jövőben sikeresen tud működni, és a kormányzati munka meghozza a stabilitást.

Beate Meinl-Reisinger, a NEOS elnöke megkésettnek nevezte a kancellár lemondását. Úgy véli, a feddhetetlenség nemcsak a kancellári, hanem a parlamenti frakcióvezetői tisztségnek is előfeltétele. „Kurz az új szerepkörben is kezében tartja majd a hatalmat” – tette hozzá.

Herbert Kickl, az FPÖ elnöke szerint Kurz azzal, hogy a képviselőket megillető mentelmi jog mögé menekül, megszegi azt az ígéretét, miszerint mielőbb tisztázni szeretné magát a korrupciós vádak alól. A szabadságpárti politikus is úgy véli, hogy Kurz ugyan már nem kancellár, de a néppárti politikai irányítás továbbra is nála marad.

A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében.

Bevezető

Az osztrák ellenzéki pártok csalódottan reagáltak szombat este arra, hogy folytatja a kormányzást a Zöldek és az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormánykoalíciója Sebastian Kurz kancellár nem sokkal korábban bejelentett lemondása után.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment