Ők olyan családok, akik az Afganisztánban állomásozó magyar kontingensnek dolgoztak, így az életük – a tálibok hatalomátvétele után – veszélybe került volna, ha nem tudnak elmenekülni a hazájukból. Egy hónap eltelt a megérkezésük óta. Úgy tudjuk, nagyjából százan már nincsenek a táborban, a többségük az országban sem.

A magyar kormány repülővel menekítette ki a nekik (a magyar katonáknak és diplomatálnak) addig segítő afgánokat. Az érintettek a családjukkal együtt joggal gondolták azt, hogy a papírjaikat gyorsan rendezik, az életüket pedig békében folytathatják. Nem volt titok, hogy a többségnek családi kapcsolataik révén van menekülőútvonala Magyarországon kívül is: ők Ausztriát, Németországot, s aki vízumban reménykedett, Amerikát és Kanadát említette. De az új életüket tiszta lappal vagyis menekültstátusszal akarták elkezdeni, erre a papírra azonban – tudta meg az Új Szó – még mindig várnak. Várnak a hatóságok felvilágosítására is, a kérdéseikre adott válaszokra. Segítségükre a Magyar Helsinki Bizottság és Máltai Szeretetszolgálat jelentkezett, de a végső megoldás nem e két szervezet kezében van.

A menekültstátuszra várók tehát jelenleg a Vámosszabadi Befogadó Állomáson vannak, a 270 emberből azonban körülbelül száz már elment – van, aki a máltaiak által kínált otthonba költözött, az sokkal barátságosabb, emberibb hely nyilván; a többség az országot is elhagyta. Az idő nem végtelen azok számára, akik még Magyarországon vannak, az ideiglenes tartózkodási engedélyt három hónapra, vagyis november végéig kapták meg.

A táborban nem könnyű az élet, bár a zsúfoltság, amely az első napokban, hetekben még a legkomolyabb gondot jelentette, a távozók miatt mostanra csökkent. Az európai ételt sem könnyű megszokniuk, főleg a gyerekeknek, s bár kérték, hogy a napi fejadagnak az árát hadd kapják meg, s abból majd ők főznek, ezt egyelőre nem sikerült elérniük. A gyerekekhez viszont kijár egy tanár, aki legalább arra a kis időre leköti a figyelmüket. Több program kellene, de nincs lehetőség. Az éjszakák nehezek, a bombázásokkal, a menekülés óráival, napjaival még a felnőttek is álmodnak.

Közel van ugyan a szlovák határ, de akivel mi beszéltünk, nem kacsingat arra felé. Nekik a nyugat a cél, csak az gondolkodik Magyarországban, aki megtanulta a nyelvet vagy a családja valamely tagja itt tanult, így be tudja fogadni. Nincsenek sokan, de azért találkozni olyannal, aki érti, amit a magyar híradásokban hall. Az elején ez feszültséget is szült, a magyar kormány ugyanis nem ígérte meg, hogy a kimenekítéssel a menekültstátusz automatikusan jár. S nem tudták az afgán családok még azt sem, hogy milyen eljárás vonatkozik rájuk: sima idegenrendészeti vagy menedékjogi. Az utóbbi, ez azóta eldőlt, de a kérelmükre vonatkozó döntés nem. Az óra pedig, ahogy az előbb írtuk, ketyeg, ők pedig azt érzik, napról napra egyre gyorsabb ütemben.