5 anyuka, akit érdemes követni az Instagramon
szaszifanni
2021. 10. 18., h – 10:01
Éppen ezért ide most olyan magyar „insta-mamikat” gyűjtöttem össze, akiknek közösségimédia-profilja igazi megváltás lehet a nehezebb napokon. Tippek, trükkök, megértés, őszinteség, humor, az alábbi profilokban mindez (és persze még jóval több is) megvan. Mert a magamutogatós, „nekem jobb és drágább babakocsim van, és mindig tiszták, illatosak és jólöltözöttek a gyerekeim” időszaknak már leáldozott, éljen az őszinteség, éljen egymás erősítése!
• A @nemakarokbeleszolni-lányok. Na, jó ez egy kicsit csalás, mert ez a profil nem egy, hanem rögtön három anyukát takar. A nemakarokbeleszólni tagjai három korosztályt, három különböző személyiséget testesítenek meg, egy azonban mindegyikükben közös: mindhárman anyák (ráadásul mindegyikük egy-egy kisfiút nevel). Amikor tavaly ősszel elindították közös Instagram fiókjukat, egy hét alatt felrobbantották és megbolondították az insta népét. Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter és Tapasztó Orsi ironikus, vicces, mégis nagyon elgondolkodtató rövid videói őszintén mutatnak rá egy, valószínűleg mindannyiunk által nagyon jól ismert társadalmi problémára, mégpedig arra, hogy mindenki állandóan bele akar szólni mások életébe (innen a névválasztás is, valószínűleg nem egyszer hallottuk már az én nem akarok beleszólni, de… kezdetű mondatokat másoktól, legyen szó akár vadidegenekről). Videóik egy-egy megfáradt anyának olyanok, mint egy falat kenyér (vagy két liter kávé intravénásan!). A nevetés gyógyít, segít. Mindezek mellett saját, személyes profiljukon a komolyabb témákról kevésbé humoros stílusban beszélnek. Eszter például a szülés utáni depresszióról, Orsi pedig az örökbefogadó szülők mindennapjairól posztol rendszeresen.
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa @nemakarokbeleszolni
•Visnyei Barbara (@visnyeibarbi) nemrég hozta világra második kislányát, szóval épp a negyedik trimeszterről, a gyermekágy időszakáról beszél nyíltan „testvéranyáival”. Sírós szelfik, nem „instakompatibilis” pillanatok. Barbi nem rejti véka alá, ha épp nem könnyű. Ha valaki úgy érezné, nem elég jó anya, bátran kattintson erre a profilra, mert itt támogatást, megértést és szeretet fog találni. Barbi lazán ír kétségeiről, a benne felmerülő érzésekről, melyeket általában tabuizálnak, hiszen „anyaként boldognak kell lenni.” Posztjai alatt gyakran alakulnak ki beszélgetések, így teljessé téve a „közösségi média” érzést. Van egy saját rovata is, a #barbikérdez, ahol másokat faggat, hol komolyabb, hol kevésbé fajsúlyos kérdések kapcsán. Akinek a testével lennének problémái, annak is nagyban ajánlott ez a fiók, fontos tematikája ugyanis önmagunk és mások elfogadása, kívül és belül is.
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa Visnyei Barbara (@visnyeibarbi)
•Pál Marci (@palmarci). Igen, igen, itt is csalok egy kicsit, hiszen anyukákat ígértem a címben. Marci apuka, de mindenképpen itt a helye ezen a listán. Párjával, Ádámmal a szivárványcsaládok hétköznapjairól posztolnak. A magyarországi családazcsalád mozgalom elindítói. Attól, hogy egy családban két apuka (egész pontosan apa és apu) van, még ugyanolyan problémákkal küzdenek, ugyanolyanok a hétköznapjaik, aki pedig nem hiszi ezt, bátran járjon utána.
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa Apa&Apu (@palmarci)
•Lugosi Dóri (@elegjoanya) három kisfiú anyukája. A középső Down-szindrómával jött a világra. Profilja hatalmas motivációként szolgálhat bárki számára. Hihetetlen őszinteséggel ír a plusz kromoszómával született kisfiú neveléséről, napjaikról, életükről, akiről egyébként megszületése után derült ki, hogy Down-szindrómás. Dóri számára fontos az egészséges életmód és a környezetvédelem is, tehát ilyen jellegű tartalmat is találhatunk a profilján!
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa Lugosi 🔸 Elég jó anya!🔸 Dóri (@elegjoanya)
•Wéner-Kovács Fanni (@anyaborbenblog) is háromgyerekes anyuka. Ikerlányai mellett egy kisfiú édesanyja. Nála leginkább kreatív ötleteket találhatnak a neten szörfözgető anyukák. Lakberendezés, öltözködés, gyerekbarát kirándulóhelyek, gyerekneveléssel kapcsolatos tippek és trükkök, mindez persze sallang nélkül, őszintén. Fanninál könnyű inspirációt találni, hiszen egy igazán kreatív személyiségről van szó.
Zobraziť tento príspevok na Instagrame Príspevok, ktorý zdieľa Wéner-Kovács Fanni (@anyaborbenblog)
Mára az influenszerkedés egészen megváltozott, úgymond divat lett az őszinteség. Ez az egészséges önértékelést pedig nagyban segítheti. Ebben az esetben pont az anyukák, a szülők önértékelését.
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/41. számában jelent meg a Gyerekbarát mellékletben.
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Anyaként is jó érezni néha, hogy az ember nincs egyedül: nem az ő gyereke az egyetlen, aki nem alszik, nem eszik rendesen, nem tud közösségben viselkedni, vagy épp képtelenség üzletbe vinni, mert valamiért mindig földhöz vágja magát. Mert bizony a szülőség kemény meló, és itt nem lehet szabadságot kivenni!

