Search by category:
Egyéb kategória

Geotermikus energiát keresett a képviselő „forró nyomon”

Geotermikus energiát keresett a képviselő „forró nyomon”
Hegedűs Norbert
2021. 10. 19., k – 19:23

2021. október 19., kedd – 19:23
Friss ikon
Off

Törzs

Tegnap odautaztam, mert nem akartam elhinni: ez itt egy geotermikus erőmű Mosonmagyaróváron, ami eddig 3 milliárd forint támogatást nyert el. Az első milliárdot 2012-ben(!) nyerte, abból 252 milliót ki is fizettek, de erőmű sehol. Feljelentés helyett viszont 2017-ben kaptak még 2 milliárdot, immár nem az EU-tól, hanem a kormánytól (az Önök pénzéből, nem a német adófizetőkéből) – kezdte facebook-bejegyzését képviselő, s fotókkal is illusztrálta a helyzetet.

Úgy folytatta: volt kétminiszteres(!) alapkőletétel is, „Nagy István és Varga Mihály tették le valahová az alapkövet, de jól lebetonozhatták, vagy a kis bádogsufniban volt, mert én nem találtam.”

A projektgazda cégnek egyébként nem ez az egyetlen besült projektje – utal egy tótkomlósi fejlesztésre. 

„Ameddig mindkét helyen eljuthatott a projekt: fúrtak egy lyukat a melegvíznek és egy másikat, ahová visszasajtolnák a vizet. A kettő között: 10 év alatt semmi. Egy nem túl bonyolult cégháló különböző tagjaihoz folynak a pénzek, itt Mosonmagyaróváron is egy másik cégnek ítélték az első milliárdot. Azt azóta bedöntötték, most egy másik cég „épít”, de az összes cég egy szálon fut össze Kecskemétre. A lényeg, hogy egy igazán különleges magyar adottságot, a geotermikus erőművek lehetőségét is sikerül elszórakozni” – írta. 

Mosonmagyaróváron a város jelenlegi távhőrendszere földgázt használ fűtőanyagként, s a tervek szerint egy megújuló geotermikus energiát hasznosító hőközpontot csatlakoztatnának a meglévő távhőellátó vezetékhez.

Bevezető

A városi hálózatra bekötött geotermikus hőközpontot keresett, mindössze két fúrt (termál)kutat talált Mosonmagyaróváron Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. A projekt eddig két részletben 3 milliárd forintnyi támogatást nyert. 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Győri Új Szó

Read More

Post Comment