Weisséknek győzniük kell
Orosky Tamás
2021. 10. 20., sze – 18:20
Ismerősként köszöntheti egymás a mai (21.00) meccsen a Téglamezőn a két gárda: ebben az idényben egy párosmeccset már letudtak egymás ellen. Augusztusban még az Európa-liga selejtezöjében találkoztak. A Slovan idegenben 3:1-re nyert, hazai pályán pedig emberhátrányban is csak a 90. percben kapott gól miatt lett 1:1 az eredmény. Persze, ezúttal egy döntetlen óriási kudarcnak számítana.
„Megtanulhattuk, hogy senkit sem szabad lebecsülni, és el kell kerülni a felesleges hibákat. A Lincolnnak jó csapata van, kellemetlenek tudnak lenni. Taktilag fegyelmzettnek kell maradnunk, és betartani az edző utasításait” – mondta klubja honlapjának Ezekiel Henty, a pozsonyiak csatára.
S hogy ez mit is jelent pontosan, azt Vladimír Weiss a meccs előtti tegnapi sajtótájékoztatón konkretizálta. „Két új játékosuk van a spanyol harmadosztályból, de a stílusuk nem változott. 4-4-2-őt vagy 4-2-3-1-et játszanak. Walkerre, az irányítójukra figyelnünk kell. Nem mondhatni, hogy a legutóbbi döntetlen visszavágójának tekintenénk a csütörtöki meccset, egyszerűen csak nyernünk kell” – szögezte le Weiss.
A Slovan a koppenhágaiak elleni vereség után legutóbb Szalonikiben pontot szerzett, míg a gibraltáriak két vereséget számlálnak eddig az F csoportban (0:2 a PAOK, 1:3 a Köbenhavn ellen). Azonban messze nem számítanak igazi pofozógépnek az európai kupasorozatokban: nyertek már párharcot észt és lett csapat ellen is, sőt, 2016-ban még a Celticet is elcsípték egyszer (1:0).
„Csak a három pont tarthat minket versenyben a továbbjutásért. Ez a legjobb motiváció” – tette hozzá Henty.
A találkozót az STV 2 élőben közvetíti. (ot)
Ahogy az várható volt, a Ligás Klubok Uniójának elnöksége a Slovannak ítélte a vasárnapi, nagyszombatiak elleni Fortuna ligás bajnoki három pontját. A 11. forduló rangadóján szurkolók futottak be a pályára, kisebb verekedés is kialakult közöttük. Filip Glova játékvezető így előbb félbeszakította, majd hosszas várakozás után le is fújta a meccset. A rendező klubot érintő szankciókról a szövetség fegyelmi bizottsága dönt a jövő héten. (TASR)
A pozsonyi Slovan labdarúgócsapata számára csak a három pont az elfogadható az Európa-konferencialiga F csoportjának 3. fordulójában a gibraltári Lincoln ellen.