Search by category:
Egyéb kategória

Szudáni kormány: totális katonai puccs zajlik, amelyet a népnek meg kell akadályoznia

Szudáni kormány: totális katonai puccs zajlik, amelyet a népnek meg kell akadályoznia
Hegedűs Norbert
2021. 10. 25., h – 13:21

2021. október 25., hétfő – 13:21
Friss ikon
Off

Törzs

szudáni népnek meg kell akadályoznia, hogy a hadsereg megakassza a demokratizálódási folyamatot – áll a tárcának a Reuters hírügynökséghez eljuttatott közleményében.

A minisztérium megerősítette az Abdullah Hamdok miniszterelnök őrizetbe vételéről szóló korábbi jelentést, és a puccs elleni tiltakozásra szólította fel az embereket.

A miniszterelnöki iroda vezetője az al-Arabíja hírtelevíziónak azt mondta: a hadsereg kihasználta, hogy belpolitikai válságban van az ország, sőt, további feszültséget szított az ország keleti részén.

Kelet-Szudánból hetek óta tüntetéseket jelentenek, október elején pedig az emberek elfoglalták az ország egyik legfontosabb kikötőjét, Port-Szudánt is.

A tájékoztatási minisztérium később arról tett bejelentést, hogy katonák megszállták az állami rádió- és tévé székházát a Kartúmmal átellenben, a Nílus másik partán lévő Omdurmán városában, és letartóztatták az ott dolgozókat.

Jóllehet a tárca mindezt a Facebookon közölte, a világháló forgalmát figyelő Netblocks civil szervezet szerint „komoly zavarok” vannak a szudáni internetforgalomban, hírügynökségek pedig a telefonszolgáltatás leállásáról számoltak be.

Az afrikai országban hétfőre virradóan fegyveresek őrizetbe vették az átmeneti kormány több civil tagját, köztük Abdullah Hamdok miniszterelnököt is, akit ismeretlen helyen tartanak fogva. A tájékoztatási minisztérium szerint Hamdokot azért hurcolták el, mert megtagadta egy olyan közlemény kiadását, amely a puccs támogatásáról szól.

A 2019-es kormányellenes tüntetéseket megszervező Szudáni Szakmai Szövetség (SPA) ugyancsak tiltakozásokra és általános sztrájkra és tüntetésre szólított fel.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió és a Reuters hírügynökség helyszíni beszámolókra hivatkozva arról tudósított, hogy egyre többen vannak Kartúm utcáin, az emberek autógumikat gyújtanak fel, és zászlókat lengetnek, a Reuters szerint pedig a katonaság mellett félkatonai egységeket is az utcákra vezényeltek.

Az események miatt mély aggodalmát fejezte ki az Arab Liga, Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Jeffrey Feltman, az amerikai kormány „Afrika szarvával” foglalkozó különmegbízottja is.

Feltman éppen szombaton megbeszélést tartott Kartúmban több szudáni civil és katonai vezetővel, köztük Hamdokkal. Ennek során a különmegbízott hangsúlyozta: Washington támogatja a szudáni demokratizálódási folyamatot, Kartúm pedig azt közölte, hogy a tárgyaláson egyezség született Abdel-Fattáh al-Burháni tábornok, a szudáni katonai-civil „szuverén tanács” (kollektív államfői testület) vezetője és a miniszterelnök között. Ennek értelmében a hadseregnek néhány hónapon belül egy civilre kellett volna ruháznia a tanács vezetői tisztségét.

Moussa Faki Mahamat, az Afrikai Unió elnöke szintén az őrizetbe vettek szabadon engedése és az emberi jogok tiszteletben tartása mellett állt ki, közleményében pedig hangsúlyozta a párbeszéd fontosságát az átmeneti kormány tagjai között.

Az ENSZ szudáni különmegbízottja, Volker Peters ugyancsak azt mondta, a világszervezet aggódik a fejlemények miatt, Heiko Maas német külügyminiszter pedig „a puccs azonnali leállítására” szólított fel.

Az országot harminc éven át Omár el-Besír elnök irányította kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán a hadsereg 2019-ben megbuktatta. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek.

Besír megbuktatása óta az úgynevezett szuverén tanács vezeti Szudánt, amely a civilek és a hadsereg közötti törékeny hatalommegosztási egyezményen alapul. Terv szerint 2024-ben tartanának választásokat az országban.

Bevezető

Szudánban totális katonai puccs zajlik, amelyet a népnek meg kell akadályoznia, a hadsereg őrizetbe vette a kormány legtöbb tagját és több kormánypárti pártvezetőt – közölte hétfőn az ország tájékoztatási minisztériuma.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment