Search by category:
Egyéb kategória

Együtt a helyi turizmus fellendítéséért

Együtt a helyi turizmus fellendítéséért
Ibos Emese
2021. 10. 29., p – 14:15

2021. október 29., péntek – 18:46
Friss ikon
Off

Törzs

Galánta, Tallós, Alsószerdahely, Felsőszeli, Vezekény, Taksony, a Galántai Neogótikus Kastély Polgári Társulás, a Pro Tallós Polgári Társulás, az alsószerdahelyi természetvédők polgári társulása, a HOSAL Kft., a DIÓFA Kft. és a KIRA nonprofit szervezet alapította meg a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetséget (Oblastná organizácia cestovného ruchu Matúšova zem). 

Közösen könnyebb
Horváth Zoltán, Tallós polgármestere lett az elnöke a szervezetnek, amelynek életre hívását többek között ő szorgalmazta még két évvel ezelőtt. Az alakuló ülést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta, Szlovákia bruttó hazai termékének csupán 2,5 százaléka származik az idegenforgalomból, míg az európai átlag ennek több mint a duplája, ezért fontos, hogy ezt az ágazatot fellendítsék. „Meggyőződésem, hogy jelentős a mai nap, hiszen a közlekedési minisztérium és Nagyszombat megye erős partnerei lettek a szervezetnek. Több mint két éve dolgoztunk azon, hogy létrejöjjön a szervezet. Nem számítottam rá, hogy elnöknek választanak, kellemes meglepetésként ért és élek a lehetőséggel. Semmi mást nem tudok kínálni a tagoknak, mint a munkát. Örülök neki, hogy Tallóshoz hasonlóan Galánta környékén is felpörgethetjük az idegenforgalmi történéseket, mert az idegenforgalmat nem lehet lokálisan sikeresen csinálni, az csak rövid távon működhet. Ezért is igyekszünk majd minél több települést, szubjektumot, szolgáltatást bevonni az együttműködésbe és erős regionális idegenforgalmat kiépíteni” – fogalmazott Horváth Zoltán. 

Anyagi és szakmai támogatás
A szervezet alelnöke, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke úgy véli, rövid távon az alapító települések, hosszú távon az egész régió számára jár előnyökkel annak működése. Kifejtette, Galánta és a környező falvak eddig is igyekeztek különböző látnivalókkal idecsalogatni a turistákat, de mostantól szervezetten, a lehetőségeket koordinálva végzik majd ugyanezt a tevékenységet. „A régiónak nagy potenciálja van a vízi turizmust, az Esterházy örökséget, valamint Kodály Zoltán és Karol Duchoň örökségét tekintve. Nagyszombat megye húszezer euróval járul hozzá évente, de valószí-nűleg ez az összeg a jövőben emelkedni fog. Az anyagi támogatáson kívül a megye pályázatok megírásában tud segítséget nyújtani a szervezet tagjainak, hogy minél hatékonyabban ki tudják használni a pályázati lehetőségeket” – mondta el Berényi József.
 

Galánta: Együtt a helyi turizmusért
2021. 10. 29., p – 14:32
Ibos Emese
Gallery images

Leírás

Megtartotta alakuló ülését a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség. Célja a turisztika felkarolása, a környék látnivalóinak népszerűsítése, az idegenforgalmi ágazatban tevékenykedők közötti együttműködés elősegítése. (Tornyai Bianka felvételei)

Van látnivaló
Peter Paškát, Galánta polgármesterét a felügyelő bizottság elnökévé választották a szervezet tagjai. Kiemelte, a régió egykor ismert és közkedvelt volt, az egész Csehszlovákia területéről érkeztek ide turisták a termálfürdők miatt. „Ezeket az időket szeretnénk visszahozni. Hamarosan újra megnyit a Galandia termálfürdő, kastélyokat újítunk fel, fejlődik a vízi és kerékpáros turizmus, a környék ismert a nagyszerű gasztronómiájáról, úgy vélem, van mit nyújtani a hazai és a külföldi turistáknak egyaránt” – fejtette ki. 
Márton Igor, a DIÓFA Kft. vezetője a magánszektort, az éttermeket és a szálláshelyeket képviseli a szervezetben. „Azért, hogy a turisták tudjanak rólunk, jobban kell tudnunk propagálni szolgáltatásainkat. Három vendéglátóipari egységünk van a környéken, két helyen szállást, három helyen éttermet működtetünk. Most kicsit nehézkesen, de igyekszünk az igényeket kiszolgálni. A megalakult szervezet azért kell, hogy minél több emberhez eljussanak az információk a vendéglátás lehetőségeiről” – véli a cégvezető. 
Zupko Tamás, Vezekény polgármestere kiemelte, fontos, hogy a régió déli falvai is csatlakoztak a szervezethez, hogy a kétnyelvűséget meg tudják jeleníteni, illetve tartani. Bízik benne, hogy nemcsak két, hanem akár három-négy nyelvű információs kiadványok, táblák jelennek majd meg, hogy a turistákat megfelelően tájékoztathassák, bemutathassák a vidéket. 

 

Bevezető
Galánta |

Megtartotta alakuló ülését a Mátyusföld Területi Idegenforgalmi Szövetség. Célja a turisztika felkarolása, a környék látnivalóinak népszerűsítése, az idegenforgalmi ágazatban tevékenykedők közötti együttműködés elősegítése.

Címkék

Település / hely
Galánta

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment