Bár ebben szerepet játszhattak a világjárvány miatti csúszások a filmiparban, az ősszel több ilyenre volt példa: láthattuk Kis Hajni filmjét, a Külön falkát, aztán Enyedi Ildikótól a Feleségem történetét, ezt követi most a Toxikoma, melyet tegnap kezdtek vetíteni a hazai mozik.

Szabó Győző kábítószer-függő-ségéről szóló története, melyet Herendi Gábor rendezett, valószínű, hogy nálunk is sok – elsősorban magyar – nézőt vonz majd a mozikba. Magyarországon szeptember eleji bemutatója óta 95 ezren voltak kíváncsiak a filmre, ami szép szám, kiváltképpen arra való tekintettel, hogy a drogfilm tájainkon nem igazán kelendő műfaj. A film népszerűségét nyilván a két népszerű, ám jócskán ellentmondásos főszereplő, a színész és a pszichiáter, Szabó Győző és Csernus Imre vonzereje alapozza meg. Őket a filmben Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna alakítják – Herendi láthatóan fontosnak tartotta a hasonlóságot, és azt, hogy a karakterek úgy elevenedjenek meg a mozivásznon, hogy az megfeleljen annak a képnek, mely a köztudatban él róluk.

2012-ben megjelent önéletrajzi kötetének köszönhetően Szabó Győző drogfüggőségének történetét rengetegen ismerik. A színész heroinfüggő volt, tehát azt a szert használta, ahonnan rendszerint már nincs kiút, hiszen a heroinba a függők többnyire belehalnak. A droggal való harcáról és gyógyulásáról szóló önvallomását vitte most filmre Herendi, akinek személyes története a színésszel természetesen sokkal régebbre nyúlik vissza. Herendi pont abban az időben ismerkedett meg közelebbről Szabó Győzővel, mikor a színész elvonókúrán volt az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben, ahol Csernus Imre kezelte, aki akkoriban egyébként még nem volt közismert figura. A rendező a Valami Amerikához kereste a megfelelő karaktert, és próbálkozott több színésszel, de leginkább Szabó Győzőt szerette volna a filmbe. Végül pont Csernus volt az, aki meggyőzte Herendit, hogy bízzon Szabó Győzőben, és azzal biztatta, hogyha játszhat, az a gyógyulás felé viszi majd a színészt. Míg Szabó Győző könyve a kábítószer-függőség éveit és a rehabilitációt öleli fel (mindez a színész életében egy évtizedet tett ki), a film egy szűkebb idősávra, a függőség végkifejletére és az elvonókúrára koncentrál. Herendi rendezésében a történet középpontjában a színész és pszichiáter konfliktusa áll. 

Már azért is érdekes a film, mivel ritka, hogy olyan emberről forgatnak filmet, akik éppenséggel túlélték a függőséget, ráadásul részt vesz a produkció készítésében. Szabó Győző nemcsak a film alapjául szolgáló könyvet írta, hanem producerként vett részt a történet megfilmesítésében. Elmondása szerint saját maga nem tervezte filmre vinni a sztorit, de sokan biztatták, hogy vágjon bele. Egy biztos: mindenképp figyelemre méltó az, hogy valaki, aki túlélte a harcot a heroinnal, rá akar mutatni arra, hogy mások számára is van kiút a drogfüggőségből.