Search by category:
Egyéb kategória

Mesék a vadászlakból

Mesék a vadászlakból
Hegedűs Norbert
2021. 11. 02., k – 07:48

2021. november 2., kedd – 08:30
Friss ikon
Off

Törzs

Szlovákiában viszonylag komoly hagyománya van annak, hogy a rendőrségről, ügyészségről, bíróságokról ilyen-olyan anyagok szivárognak ki, amiket aztán a sajtó a lehetőségeihez mérten igyekszik a nyilvánosság elé tárni. Egyik-másik ilyen eset akár komoly társadalmi hullámokat is elindíthat: gondoljunk például a Gorilla-tüntetésekre. Szinte minden alkalommal felmerül azonban az újságírói felelősség kérdése is: a Kuciakgyilkosság kiszivárgott iratai például egyesek szerint lehetőséget biztosítottak az elkövetőknek, hogy felkészüljenek a tárgyalásra, illetve hogy kikövetkeztessék a rendőrség további lépéseit. A média felelőssége ilyenkor valóban óriási, hiszen tényleg fennáll a lehetősége, hogy a nyilvánosságra kerülő információk keresztbe tesznek a bűnüldöző szerveknek. Ugyanakkor az újságíró feladata az is, hogy ha közérdekű információk kerülnek a birtokába, azokat valamilyen formában publikálja. Főleg egy olyan országban, ahol komoly társadalmi és mediális nyomás nélkül egészen a közelmúltig bele sem kezdtek a nagyobb fajsúlyú ügyek kivizsgálásába.

Aztán itt van ez a kis történet Robert Ficóról és barátairól a vadászházban. Mikor megjelent az első részlet, mindenki a második Gorillafelvételről beszélt, aztán ahogy jöttek az újabb hangfelvételek, a reakciók is változni kezdtek, míg a hét végére eljutottunk odáig, hogy minek írnak az újságok erről, miért nem a Matovič-kormány botrányaival foglalkozunk?! (Ilyet egyébként csak az kérdez, aki tényleg nem olvassa a lapot, mert bőven foglalkozunk azokkal is).

De lássuk: a vírustagadó és oltásellenes párt vezetője bevallja, hogy átesett a koronavíruson, sőt azt „szörnyű betegségnek” nevezi – ezt talán jó, ha tudják a választói. A szociális demokrácia élharcosának irodájából eltűnik 50 ezer euró, de ő csak legyint, mert nincs kedve megmagyarázni a rendőrségnek a pénz eredetét. Sejtettük ezt is, de egészen más személyesen tőle hallani az igazságot. Ez a helyzet a többi részlettel is: hogy Ficóék keresik az utat Žilinka főügyészhez, hogy Robert Kaliňák hamis tanúzásra készül, ezek mind olyan ügyek, amelyek súlyos következményeket vonhatnak maguk után, a nyilvánosságnak pedig joga van megismerni őket. Mégis, mit gondolnánk egy olyan újságíróról, aki ilyen anyagok birtokába jut, és megtartja őket magának?

Van azonban egy komoly probléma is ezekkel a videókkal, amiről mindenképp beszélni kell, és ami mellett az összes, így megszerzett információ fontossága eltörpül. Ez pedig a felvétel megszerzésének módja. Hogyan jutott a rendőrség az anyag birtokába? Mert lássuk be, a hivatalos történet kicsit gyanús. Orvvadászokat akartak lefülelni, de véletlenül besétált a képbe Fico a bandájával és elkezdtek sztorizgatni? Nem mondom, lehetséges, de akkor a kamerákat telepítő csapat kezdjen el gyorsan lottózni, mert ilyen mázlival gyorsan milliomosok lesznek. Ezt az egész sztorit nagyon gyorsan tisztázni kéne. Mert ha kiderül, hogy ez a kormány titkosszolgálati eszközökkel figyelteti az ellenzékét, az sokkal nagyobb problémát jelent, mint bármi, amit Fico és társai az eddig nyilvánosságra került felvételeken mondtak.

Bevezető

Egy hete a Robert Fico exkormányfőről és barátairól szóló kiszivárgott videók tartják lázban a szlovákiai közvéleményt, és a kiváltott reakciók a kárörömtől a felháborodáson át az egészen meglepő „minek foglalkoznak ezzel az újságírók” típusú megszólalásokig terjednek.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Hegedűs Norbert

Read More

Post Comment