Search by category:
Egyéb kategória

Szikora Robi musicalt írt Szent Erzsébetről

Szikora Robi musicalt írt Szent Erzsébetről
Juhász Katalin
2021. 11. 08., h – 16:53

2021. november 8., hétfő – 18:30
Friss ikon
Off

Törzs

A produkció a tervek szerint a budapesti bemutatót követően jövő tavasszal indul a Kárpát-medencében.
Zsuffa Tünde író, a zenés mű alapjául szolgáló regény szerzője a produkció sajtótájékoztatóján felidézte, hogy Ferenc pápa a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén két magyar szentet emelt ki: az államalapító Szent Istvánt és Szent Erzsébetet. Az író szerint a musical a hazaszeretetre fog tanítani.
Arról is beszélt, hogy a művel rehabilitálni szeretné Gertrúd királynét, akit Erzsébet mellett szintén a szerelem asszony
aként mutat be. Mint mondta, a Szent Erzsébetről szóló történet megírására Szikora Róbert kérte fel. Amikor elkészült a regény, felkérték Lezsák Sándort a dalszövegek és a szövegkönyv megírására.
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, író elmondta: húsz éve maga is foglalkozott Szent Erzsébet történetével, a regény pedig megerősítette abban, hogy a történetnek helye van a színpadon és a regényből szövegkönyvet írt.

Szikora Róbert elmondta, hogy az 1970-es évek közepén született meg a Szent Erzsébet életéről szóló zene megírásának gondolata, amikor Türingiában, Wartburg várában és környékén járt. Majd a 2000-es években kezdett el dolgozni a zenén.
A musicalben többek között Dolhai Attila lép színpadra, a további szerepekre november második felében szerveznek válogatást.
Az előadást Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója rendezi, és olyan fiatal művéseket szeretne kiválogatni a szerepekre, akik maguk is példaképek. A projekt létrejöttét az Emberi Erőforrások Minisztériuma több mint 156 millió forinttal, a Miniszterelnökség mintegy 310 millió forinttal támogatja.

 

Bevezető

Az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje címmel írt musicalt Árpád-házi Szent Erzsébetről Szikora Róbert. A szövegkönyvet nem kisebb kaliberű szerző jegyzi, mint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke. A bemutató februárban lesz, a projektet az adófizetők pénzéből finanszírozzák.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment