Search by category:
Egyéb kategória

Párkányi iskolák: óvatos bizakodás

Párkányi iskolák: óvatos bizakodás
Hegedűs Norbert
2021. 11. 10., sze – 11:33

2021. november 10., szerda – 12:00
Friss ikon
Off

Törzs

Ahhoz képest, hogy az alkalmazottak és a pedagógusok körében elég jó az átoltottság, sőt, egyes középiskolákon a tanulók körében is jó ez az arány, a párkányi alap- és középiskolákon most is vannak karanténban lévő osztályok és több tanár is otthonmaradásra kényszerült. Szerkesztőségünk az összes párkányi alap- és középiskolát megkereste a járványhelyzet alakulása kapcsán. A kereskedelmi magánakadémián jelenleg 3 osztály van karanténban, ők eddig távoktatásban részesültek, csütörtöktől ismét az iskolában fognak tanulni – tudtuk meg Szitás Emília igazgatónőtől. A magánakadémia három oltatlan peagógusának is vesztegzár alá kellett vonulnia. Az intézmény 48 alkalmazottjából öten nincsenek beoltva, a többiek igen, sőt, többen mennek már a harmadik oltásra is.

Távfodrászat nem működik

Tanulóink közt is jó az átoltottság, van osztályunk, ahol a létszám több mint ötven százaléka kapott már védőoltást. Nagyon remélem, hogy a járványhelyzet súlyossága ellenére nem fogják bezárni az iskolát, a szülők is egyre inkább tudatosítják az oltás fontosságát“ – fejtette ki lapunknak az igazgatónő. Szitás Emília hozzátette, eddig a távoktatással sem volt gondjuk, de vannak szakmák, mint például a fodrászat, ahol nagyon nehéz interneten keresztül, csak oktatóvideókkal elsajátíttatni a mesterséget. A Párkányi Gimnáziumban a nyolc osztályból jelenleg három osztály tanulóit oktatják interneten keresztül – az osztályokat egy olyan tanár kolléga miatt kellett karanténba küldeni, aki annak ellenére lett fertőzött és lett pozitív a tesztje, hogy már be volt oltva. Az érintett osztályoknak jövő hét hétfőn jár le a vesztegzár. A gimnázium három diákja pedig az őszi szünet idején, a szülőktől kapta el a fertőzést. Mocsi Beáta igazgatónő közölte, a tanári karban jó az átoltottsági arány, tizenhét személyből ketten nincsenek beoltva. A Szent István utcai szakközépiskolában jelenleg egyetlen osztály sincs karanténban, de az igazgató összesen 2-3 fertőzött, otthonról tanuló diákról tud. A középiskola 21 pedagógusából 19-en vannak beoltva, egy tanár nem kapott még oltást, de ő viszont leküzdötte már a betegséget. Az intézmény 12 további alkalmazottjából eddig heten oltakoztak – tudtuk meg Valkó Ferenc igazgatótól.

Csak a közegészségügyi hivatal zárathat be

A helyzet alakulását illetően semmi jóra nem számítok a továbbiakban. Jelenleg három osztályunk van karanténban, ők online oktatásban részesülnek“ – mondta el lapunknak Bacsó Péter, az Ady Endre Alapiskola igazgatója. Bacsó hozzátette, a fenntartónak illetve az igazgatónak a közegészségügyi hivatallal együttműködve joga van egyes osztályokat vesztegzárba küldeni, de az egész iskolát csak a közgészségügyi hivatal zárathatja be. Az iskolában az ún. önkéntes tesztelés is jól működik, a szülők például ennek köszönhetően szűrtek ki 3 pozitív esetet is a gyerekek közt. A tanárok közül most 1 pedagógus fertőzött, ő is karanténban van. A szintén nagy létszámú párkányi szlovák alapiskolában most két felső tagozatos osztály kényszerült vesztegzár alá, ők szintén online tanulnak, 1 pedagógus pedig nincs beoltva – közölte lapunkkal Anastázia Szabóová igazgatónő. Miroslav Chalmovský igazgatóhelyettes viszont kedden úgy nyilatkozott, egy hetedikes osztályuk karanténban van, ott az ő fia is érintett, épp ezért jelenleg ő is hazakényszerült, a fiával együtt. Értesülésenik szerint az intézmény 56 alkalmazottjából öten nincsenek beoltva, ugyanakkor hárman már a harmadik védőoltásra mennek. Az igazgatónő szerint jelenleg az influenzahullám is bezavar, mert vannak esetek, ahol a tünetek alapján még nem egyértelmű, hogy az illető Covid-fertőzött-e vagy csak az influenza miatt köhög. Egy biztos: az összes párkányi oktatási intézményben szigorúan betartják és betartatják a járványügyi és higiéniai szabályokat.

Bevezető
Párkány |

A járványhelyzet országos romlása ellenére a párkányi iskolák bíznak abban, hogy nem kell majd távoktatásra áttérniük, de a kilátások korántsem rózsásak.

Település / hely
Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment