Nyitrán, egyetemi évei alatt találkozott először a slam poetryvel, majd itt adta elő első saját slam-produkcióját. Akkor állva tapsoltak neki, ez adta a löketet. Mindaddig nem tudta, hogy valami hiányzik az életéből. Aztán jött egy gombaszögi workshop, majd Komáromban folytatta az egyetemet, ahol magába szippantotta a hazai slam poetry közösség. Versenyzett Tatabányán, Győrben, de szlovák és cseh megmérettetéseken is. Gyenge Veroni sosem akart kizárólag a színészetre, az írásra vagy a zenére összpontosítani, azt mondja, a slamben találta meg a tökéletes önkifejezési formát: minden arcát megmutathatja a színpadon.

Első szlovákiai vagy, és az első nő, aki megnyerte a Slam Poetry Magyarország döntőjét. Jó pár éve slammelsz, az idei bajnokságra már rutinosan jöttél. Milyen volt a hangulata?

Ha az előválogatókat is számolom, ötször indultam, ez volt a harmadik döntőm. Nagyon nagy volt a nyomás a Trafóban aznap. Odajöttek az emberek hozzám azzal, hogy már itt lenne az ideje, hogy megnyerd. Az első kört követően nem láttam a pontjaimat, viszont mondták, hogy biztosan továbbjutottam, úgyhogy tudtam, hogy rövid idő alatt át kell hangolódnom, mert a második körben teljesen más szöveget akartam mondani. Úgyhogy tartottunk egy táncpartit két másik slammerrel, hogy kitáncoljuk magunkból a szomorú szövegeket. Én végig abban voltam, hogy Sárközi Ricsi, a tavalyi győztes fog duplázni. Aztán kimondták a nevét második helyezettként. Ezután már csak arra emlékszem, hogy nem tudom, milyen képet vágjak, mert hirtelen mindenki engem néz…

Az első slamed személyes témájú és komoly hangvételű volt a döntőben. Viszont a másik sem azt a jópofa, ironikus hangnemet ütötte meg, amit tipikusan a slammel azonosítunk. Az identitásod került fókuszba.

Hadd mondjam el a keletkezésének történetét. Érdekelnek a vizuális művészetek, szoktam festeni, fotózni, két éve kollázsokat is készítek. Mivel rengeteg Új Szónk van odahaza, gyakran használom a kollázsokhoz. A második szövegem első versszakát Új Szóból kivágott címekből raktam össze. Az „álomszerűen” volt az első szó, ez vitt tovább. Így jött létre az első sor, az, hogy „Álomszerűen alakul a 21. század.” Mind címekből. A téma eredetileg, akkor még kicsit más formában, a CEU-n keletkezett, ahova egy Trianon tematikájú eseményre hívtak meg slammelni. Neves történészek adtak elő Trianonról és traumáról, csupa szomorú történet hangzott el. Akkor ott úgy éreztem, egyedüli külhoniként, hogy az én sztorim nagyon kívül esik ezen az egészen. Köszi szépen, én jól érzem magam, nagyon jól elvagyok szlovákiai magyarként. Sokáig nem mertem felvidéki témájú szövegeket írni, főleg azután, hogy Laboda Robi elmondta a Nagymagyar slamét, ami mindenkinek mérföldkő volt. Én is imádom azt a szöveget. De ha ezután valaki felvidéki tematikájú slamet mond, az nem lehet akármilyen. Ezt a szöveget elég jónak éreztem. Azt akarom vele megmutatni, hogy mennyi kis küzdelem van abban, hogy valaki szlovákiai magyar.

Ha már az identitásnál tartunk, hozzátartozik, hogy erős tájszólással slammelsz. Pont ebben a szövegben utalsz is erre, mikor azt mondod, hogy „én nem parasztul beszélek, hanem tájszólással”. Hogyan tekintesz a tájszólásodra?

Mindig is nagyon-nagyon kötődtem hozzá. Negyedik osztályos koromig a falumban jártam iskolába, aztán Sellyén. Ott éreztem először, hogy kevesebb vagyok, mint a városi gyerekek, mert nem tudok szépen beszélni. Igyekeztem, de becsúsztak tájszavak, és nem is éreztem természetesnek. Egyetemen aztán készítettem egy tájszó-gyűjteményt. Ebből kiindulva írtam az első nyelvjárási slamem, ahol rengeteg tájszavat sorolok fel. Akkor éltem először át azt, hogy nem kell azon idegeskednem, hogy nem hangzok elég szépen és szofisztikáltan. Most már nem is szeretnék. Pár korábbi slamemmel már nem tudok azonosulni. Tetszeni akartam az embereknek, aztán rájöttem, hogy fontosabb, hogy őszinte legyek. Nagyon szeretek kitalálni olyan rímeket, amik egyébként nem működnének, csak tájszólásban. Ezt, hogy nem parasztul beszélek, azt hiszem, ráordítottam valakire az utcában, aki megjegyezte, hogy milyen jó ízesen, parasztul beszélsz! Sok ilyenem van. Felírok egy sort, amit valakitől hallok, vagy én mondtam valahol, és később ezeket beledolgozom az írásaimba. Nagyon szeretem a mamát hallgatni, amikor mesél. A mai napig tud nekem új szavakat mondani.

A mostani sikeredtől eltekintve a hazai slamről mintha kevesebbet hallanánk az utóbbi időben. Mintha kicsit elalvófélben lenne. Gondolom, ezért a Covid is felelős.

Már előtte kezdett lecsengeni. A Slam Poetry Felvidék egy baráti társaság volt, nagyon szerettünk együtt járni fellépni, de felnőttünk. Már nemcsak egyetem volt és slam, hanem munka és slam. A többiek talán másban élik meg a teatralitásukat, nekem a slam maradt meg tökéletes önkifejezési eszköznek. Próbálom megmozgatni az állóvizet, és van is már egy kis felvidéki csapat, akik nagyon szeretnek slammelgetni. De ennek idő kell. Magyarországon sem olyan a slam, mint régen, sokan eltávolodtak tőle. Ezzel számolni kell, hogy jönnek új generációk, új generációkkal új témák is, és a világ is változik. A mém-kultúra is nagyon sokat tett hozzá a slames szövegekhez. Ráadásul egyre nehezebb olyat írni, ami új, sokan azt mondják, már minden meg lett írva, innentől kezdve intertextualitás az egész. Szerintem pont ez a kihívás.

Szlovákul is kipróbáltad magad, sőt, Csehországban is versenyeztetek. Mi a különbség a szlovák, a cseh és a magyar slam között?

Tomás Straka hívta meg a Slam Poetry Felvidéket az első szlovák bajnokságra. Ketten mentünk el, én soha nem írtam addig szlovákul, abban sem voltam biztos, hogy tudok összefüggő mondatokat mondani úgy, hogy ne kelljen hosszan gondolkodnom. De van bennem olyan, hogy ha félek, akkor csak azért is odarugdalom magam. Akkor a szlovák bajnokságra – Selmecbányán voltunk, soha életemben nem jártam ott előtte – magyar szöveget vittem, azt fordítottam le szlovákra. Aztán rájöttem, hogy így nem érzem a szöveget. Muszáj volt új témákat keresnem, sokat dolgoztam azon, hogy át tudjam érezni a saját idegen nyelvű szövegeimet. A szlovák slam a cseh mintát követi. Nagy különbség, hogy Magyarországon a slam gyakran showcase, tehát csak mész és mondod a szöveget, míg egy szlovák vagy cseh slamen mindig versenyeztetik a résztvevőket. Tetszik ez a versenyszellem. És lehet, hogy azért is, mert szövegileg nagyon gazdag, a performatív jelleg gyakran elveszik a magyar slamekben. A magyar slamek kiválóan megállják a helyüket szövegként, viszont gyakran nem adják elő őket jól. A csehek kimondottan hangsúlyozzák a performativitást. A szlovák slam valahol a kettő között van.

Brüsszelben milyen nyelven slammelsz majd?

Ez most nagy dilemma, valószínűleg három nyelven. Többnyire ez szokott történni, amikor nem tudok választani. Sokan mondják az anyanyelvükön, és a háttérben vetítik a szöveget angolul, németül, franciául. Csodálatos az eredeti hangzást hallani. Viszont nem tudom, hogy versenyben ez mennyire működik, mivel ha vetítik a szöveget a fejed felett, nehéz kapcsolatot teremteni a közönséggel. Én Magyarországot képviselem majd úgy, hogy sosem laktam ott. Valószínűleg ez lesz a kártyám, amit ki fogok játszani: a lényeg angolul lesz, és betűzdelek majd sorokat magyarul és szlovákul is.

Gyenge Veroni döntős produkciói a Slam Poetry Magyarország Facebook oldalán nézhetőek vissza 1:44 és 2:42-nél.