„A távoktatásba való belecsöppenés sokunkat kiábrándított abból az elképzelésből, amit korábban dédelgettünk, nevezetesen, hogy az a nem túl távoli jövőben nagyobb szerepet kaphat az iskolákban.

A Covid bebizonyította, hogy a középfokú oktatásban sem problémamentes az alkalmazása még az olyan tantárgyaknál sem, amelyek kimondottan elméleti jellegűek. Nagyon fontos a jelenlét, vagyis az, amikor a tanár a tanteremben együtt van a diákokkal”

– summázta Vetter János, a GESZ igazgatója lapunknak az egyik legfontosabb „járványtapasztalatot”.

Pótmegoldások, pótlások

A gyakorlati órák jó részét nem tudták megtartani a pedagógusaik tavaly október és idén május között, így pótmegoldásokhoz folyamodtak. Például laboratóriumi méréseket közvetítettek online a tanárok, ám a műhelyi óráknál még ennek sem volt értelme, e téren főleg a gépészeti és elektrotechnikai órák látták kárát a korlátozásoknak.

„Úgy egyeztünk meg a kollégákkal, hogy a rendelkezésre álló időben valamennyit hozzáveszünk az elmaradt témakörökből. Érzésem szerint eddig 50 %-nyit sikerült bepótolni. Ha a mostani tanév viszonylag normálisan zajlik le, akkor a tavaly harmadikos diákok is el fognak tudni jutni az év végéig oda, hogy minden szükséges tudást megkapnak. Az alsóbb évfolyamoknál pedig még nagyobb esély van arra, hogy apránként átvesszük velük az elmaradt anyagot” – mondta az igazgató.

Antal Bence negyedikes gépész szakos diák is arról beszélt lapunknak, hogy sikerült pótolnia a lemaradásokat. Elmondása szerint a műhelyi órákba iktattak be olyan gyakorlatokat, amelyek a gépek vezérlésére vonatkozó ismeretek ismétlését jelentették, ugyanis az alapokat már a Covid előtt elsajátították. Bencének – aki jövőre gépészmérnöki főiskolára készül – főleg a marógépeknél érezte azt, hogy szüksége van némi plusz gyakorlatra.

Vetter János hozzátette, a végzős diákjaik kétharmada továbbtanul, s idén az egyetemek is tisztában vannak azzal, hogy a tudásátadás nem volt zökkenőmentes.

Akik végzés után a munkaerőpiacon helyezkedtek el, azoknak egyfelől az általános munkaerőhiány miatt nem volt gondjuk, ráadásul a cégeknél eleve van egy betanítási fázis, és sehol sem várják el, hogy egy frissen érettségizett diák azonnal mindenhez értsen.

A járvány nyomása alatt

„Mindent meg lehet szokni, de azért még nem tartunk ott, amire a megszokás szót merném használni. Ha meglátok egy osztályfőnököt az ajtómban, akkor az az első gondolatom, hogy valaki pozitív az osztályából. Korábban erről nem ilyen gondolatok jutottak eszembe”

– mondja Vetter János. A diákjaik többsége egyébként be van oltva vagy átvészelte a betegséget. A pedagógusok között csupán néhányan nem vették fel a vakcinát az igazgató számára elfogadható okok miatt. Jelenleg két osztály van karanténban. Az őszi szünet előtt súlyosbodott a helyzet, hiszen akkor volt, hogy öt osztály került izolációba járványügyi okok miatt.

Honnan lesznek szaktanárok?

A Covid jelentette bonyodalmakon túl a szakközépiskolákat országszerte nyomasztja a szaktanárhiány. „Tragikus a helyzet, de optimista vagyok – ami néha a naivitással határos. Nálunk ezidáig valahogy mindig megoldódott, de ehhez nagyon sok véletlennek kellett közrejátszania. Amikor rossz volt a helyzet, akkor mindig felbukkant egy fiatalember, aki a tanítás mellett döntött” – fejtette ki Vetter János, de egyben hozzáfűzi, szaktanáraik átlagéletkora az 55 évhez közelít, vagyis néhány esztendőn belül sokan érik el a nyugdíjkorhatárt. Általánosságban sem ő, sem igazgatótársai nem látják, azt, hogy lenne egy olyan stabil háttér, ami zökkenőmentesen biztosítaná, hogy a mérnöki tudással, de egyben pedagógiai vénával is rendelkező jelentkezők között verseny alakuljon ki a tanítói állásokért.

„Nagyon vulgárisan hangzik, de tényleg a fizetéseket kéne emelni. Ha én fölöttes szervként azt szeretném, hogy a szakiskolákban jó szaktanárok legyenek, akik a szakmájukban is ügyesek, s a tudást át is tudják adni, akkor ezt meg kéne lépni. Ez nem annyira ördögtől való, hiszen a 60-as, 70-es években nagyon sok tanár jött hozzánk tanítani a komáromi hajógyárból, mert nem érezték ezt hátrányosnak, hiszen akár még többet is kerestek, mint a vállalatnál“

– emlékszik vissza a régi időkre az igazgató, majd gyorsan hozzáteszi, a tanári pálya anyagi megbecsültsége még az ő pályakezdésekor, a 80-as években is létező jelenség volt. Az ember egyrészt büszke lehetett arra, hogy azt csinálja, amit szeret, valamint a havi fizetése is jó érzéssel töltötte el.