Search by category:
Egyéb kategória

Schäfer András: Már nem a megszokott „kényelmi” zóna van

Schäfer András: Már nem a megszokott „kényelmi” zóna van
Lencsés Zoltán
2021. 11. 20., szo – 21:26

2021. november 21., vasárnap – 09:00
Friss ikon
Off

Törzs

„Ezt a meccset nem feltétlenül a mutatott játékkal nyertük meg, sokkal inkább a szívvel és az akarattal. A szünetben a mester felhívta rá a figyelmet, hogy nem elég direkt a támadójátékunk, és ennek meglett az eredménye, a második félidőben a labdaszerzések után szép akciókat tudtunk vezetni – nyilatkozta a mérkőzés után Schäfer András, a DAC középpályása. A magyar válogatott játékos arról is szót ejtett, hogy milyenek voltak az első napok Joao Janeiró érkezése után. – Nagyon nehéz bármit is mondani, hiszen egész héten 9–10 ember edzett, a többiek a válogatottnál voltak, nem edzett a csapat együtt teljes létszámmal. Az elmúlt napok inkább a regenerálódásról szóltak, még nem mentünk bele annyira a taktikába az új edzővel, szóval erről még nincs mit mondanom. Elég érdekes volt visszatérni a klubhoz a válogatottból, mert tényleg minden változott. A többieken is éreztem kicsit, hogy már nem a megszokott „kényelmiˮ zóna van, hanem kicsit mindenki változott. A következő hetekben lesz alkalmunk jobban megismerkedeni az edzővel és a filozófiájával. Az első edzések érdekesek, játékosak voltak.ˮ

Schäfer végül arról is beszélt, hogy meglepte őt pár dolog a kezdőcsapatot illetően. „Az edző rögtön azzal kezdte a mondandóját, hogy minden egyes játékosnak meg fogja adni a lehetőséget, és ehhez már az első meccsen tartotta magát. Rögtön bekerült két-három új ember is a kezdőbe, meg aztán csereként Brahim Moumou is lehetőséget kapott a sérülése után.ˮ

Leírás

A találkozót Moumou gólja döntötte el

A DAC debütáló vezetőedzője, Joao Janeiro elismerte, sokat kell még fejlődnie a csapatnak, de a győzelmet tartja a legfontosabbnak. „Nehéz mérkőzést játszottunk. Az sosem egyszerű, ha új edző érkezik. Nagyjából 10–12 játékossal edzettünk a héten, a többiek csak tegnap érkeztek vissza a válogatottból. Sokan közülük fáradtak, vegyük például Davist és Blackmant, akik csak tegnap érkeztek meg, és több órás időeltolódással kell megbirkózniuk. Jól szervezett csapat volt a Senica, de a találkozó néhány szakaszában már mutattunk valamit abból, ahogy az elképzeléseim szerint a jövőben játszanunk kell. Most az a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. Azért vagyok itt, hogy segítsek a csapatnak, és hogy a játékosok is segítsenek nekem.ˮ

„Tulajdonképpen nem én választom ki, hogy ki játsszon. Ezt a játékosok döntik el a mutatott játékukkal a hét folyamán, én végül csak felírom a neveket egy papírra. A modern fociban 20–25 játékosból áll egy keret, és közülük senki sem dísznek van itt. Mindenki azért van, hogy játsszonˮ – mondta a több meglepetést is tartalmazó kezdőcsapatról a portugál tréner, aki első csapatában Veselovskýnak, Verlindennek és Verának is lehetősét adottˮ – utóbbi ráadásul az eddigi legjobb teljesítményével rukkolt elő sárga-kékben, csapata egyik legjobbja volt.

Bevezető

A DAC labdarúgócsapata 1:0-ra legyőzte a Senicát a MOL Arénában. A mérkőzés után Schäfer András az új vezetőedzőről, Joao Janeiro pedig a kezdőcsapatba jelölt meglepő nevekről is szót ejtett.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Lencsés Zoltán

Read More

Post Comment