Search by category:
Egyéb kategória

Buchinger élete meccsére készül

Buchinger élete meccsére készül
Orosky Tamás
2021. 11. 22., h – 17:51

2021. november 23., kedd – 19:13
Friss ikon
Off

Törzs

December 4-én lehetősége lesz egyszerre három súlycsoportban bajnoki övet birtokolni. Ezzel történelmet írna. Milyen érzés ez?

Erre még annyira nem is gondoltam. Amikor beléptem az Oktagonba, Végh Attilával már az elején beszélttünk róla, hogy volna esélyem megnyerni a három övet (pehely-, könnyű- és váltósúly, 66 kg, 70 kg és 77 kg – a szerk. megj.). Kettő már meg is van. És most megkaptam az esélyt, hogy menjek a harmadikért. Nem gondolom túl, hogy ez milyen érzés. Tudom, hogy képes vagyok rá, hogy megszerezzem, folyamatosan ezért edzek, és ennyi. Különösebb érzéseim ezzel kapcsolatban nincsenek.

Eddigi rátája az Oktagonban 2 mérkőzés, 2 bajnoki győzelem. Így azért valódi kihívás lehet fejben a földön maradni.

Én a földön járok. Ez nem az első, nem a második, és lehet nem is az utolsó övem, amit megszerzek. Nyertem már sokat, és mégis a földön járok. Tudom, honnan jöttem, és, hogy meddig ereszthetem el a lovakat.

Kissebb meglepetés, hogy már decemberben újra bunyózik, hiszen csak két hónapja győzte le Barboríkot. Rendkívül magabiztos lehet, hogy ilyen gyorsan bevállal egy újabb övmeccset, ráadásul két súlycsoporttal feljebb.

A Barborík elleni valóban igényes, komoly bunyó volt. De szerencsére nem szenvedtem semmilyen sérülést, úgyhogy a meccset követő nagyjából 10 napos pihenés után újra neki is vágtam az edzéseknek, mivel fennállt a lehetőség, hogy megkapom a harmadik övmeccset is. Folytattam a felkészülést, és vártam a lehetőségre, amit most meg is kaptam.

Hogyan változik az edzésterve és az étrendje így, hogy 66 helyett 77 kilóban bunyózik?

Az étrendem igazából annyit változott, hogy több szénhidrátot vihetek be, és jobban vissza tudom magam tölteni. Nem szenved annyira a szervezetem ilyen szempontból. Másrészt viszont mégis ér sok strapa, hiszen nagyobb súlyú srácokkal edzek, s ez rengeteget kivesz kondiban, erőben, az ízületeim is könnyebben kikészülnek. Még a fáradtságot is jóval erősebben megérzem. Sokkal több energiát kell belevinnem tehát a felkészülésbe.

Mire kell majd leginkább figyelnie Kozma ellen, miben tartja őt a legveszélyesebbnek?

Rám nézve nem tartom őt veszélyesnek semmiben. Egyetlen előnye, hogy nehezebb nálam, és ebből kifolyólag lehet, hogy erősebb is. Így lehet, hogy én fogok hamarabb elfáradni, mivel kétszer annyi erőt kell felhasználnom, hogy a nagyobb súlyt mozgassam például. Előnye lehet még, hogy hosszabbak a kezei, lábai, de technikailag szerintem én jobb vagyok, főleg a földön.

Milyen stratégia lenne számára a leginkább előnyös, hogyan győzhet?

Stratégiát még nem választottam, a lehetőségeket viszont már átgondoltam a fejemben. Ez majd a meccsen fog alakulni.

Miben változott meg az élete, amióta kétszeres Oktagon-bajnok? Elmondható, hogy sikereivel jobban felkeltette például a csallóköziek figyelmét és hogy magát az MMA-t is népszerűsíti?

Bízom benne, hogy népszerűsítem az MMA-t azzal, hogy jó meccseket hozok, így biztosan többen felfigyeltek rám. Hogy konkrétan a csallóköziek között vagyok-e népszerűbb, azt nem tudom. De a követőim száma nagyban nőtt, mióta az Oktagonban bunyózok.

 

Bevezető
Bős |

Buchinger avagy Buki Iván élete egyik, ha nem a legnagyobb MMA-meccse előtt áll. Miután az Oktagonban nagyjából fél év alatt két súlycsoportban is bajnoki övet szerzett (először könnyű-, majd pehelysúlyban), december 4-én a váltósúlyú bajnok David Kozmát hívja ki egy bajnoki összecsapásra. Ha sikerrel jár, egyszerre három súlycsoportban fog övet birtokolni a friss apuka.

Település / hely
Bős

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Fekete Nándor

Read More

Post Comment