Search by category:
Egyéb kategória

Egyszerre nyolcvan tolvaj fosztott ki egy kaliforniai áruházat

Egyszerre nyolcvan tolvaj fosztott ki egy kaliforniai áruházat
Hegedűs Norbert
2021. 11. 22., h – 08:51

2021. november 22., hétfő – 09:00
Friss ikon
Off

Törzs

A hatóságok összehangolt akcióról beszéltek. A tájékoztatás szerint a tolvajok szombaton este beözönlöttek a Nordstrom áruházba és mindent magukkal vittek, amit csak elbírtak, majd elhajtottak az épület előtt hagyott járműveikkel.

A rendőrség még a helyszínen el tudott fogni három gyanúsítottat, két férfit és egy nő. Ellenük a többi között rablás, tolvajlás, illegális fegyvertartás és lopott áru birtoklásának gyanújával emeltek vádat.

A KNTV helyi televízióban megjelent felvételeken több embert lehetett látni, amint a lopott árukkal rohanva elhagyják az áruházat és autókba szállnak, amelyekkel korábban elállták a forgalmat.

Egy szemtanú arról számolt be a KPIX-TV regionális televízió műsorában, hogy az elkövetők símaszkot viseltek és feszítővasak, illetve fegyverek is voltak náluk.

A rendőrség közlése szerint a bűnözők rátámadtak két áruházi alkalmazottra, illetve paprikasprayjel lefújtak egy harmadik dolgozót. A hatóságok jelenleg a megfigyelőkamerák felvételeinek kiértékelésével próbálják azonosítani az elkövetőket.

Hasonló tömeges rablás péntek este történt az alig 40 kilométerre, nyugatra található San Franciscóban, ahol luxuscikkeket árusító üzleteket fosztottak ki.
 

Bevezető

Mintegy nyolcvan tolvaj fosztotta ki a kaliforniai Walnut Creek kisváros egyik áruházát – közölte vasárnap a helyi rendőrség.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment