Search by category:
Egyéb kategória

Mégis jön a teljes lezárás?

Mégis jön a teljes lezárás?
Nagy Roland
2021. 11. 22., h – 15:56

2021. november 23., kedd – 07:00
Friss ikon
Off

Törzs

Már az előző héten is szó esett az úgynevezett kemény lockdown bevezetéséről, de a kormány végül elvetette az ötletet. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter azonban hétfőn arról beszélt, hogy a kabinet következő ülésén ismét felveti a szigorított intézkedések elfogadását.

Boris Kollár (Sme rodina), a parlament elnöke is megerősítette, hogy a pártja támogatná a lockdown bevezetését. Elmondása szerint általános érvényű lezárásról lenne szó, tehát az egész ország területére vonatkozna, és nem tenne különbséget az oltottak és az oltatlanok között.

„Lezárni az egész országot 20 napra, ahogy az osztrákok is tették. Átutazási tilalom a járások között, még ebben is benne lennénk. 20 nap után pedig mindent kinyitni, függetlenül az eredményektől”

– jelentette ki a házelnök.

Az emberek szabad mozgásának korlátozásához ki kellene hirdetni a veszélyhelyzetet. A törvény értelmében ezt a kormány megteheti, legfeljebb 40 napra, de 20 napon belül jóvá kell hagynia a parlamentnek is. Ha ez nem történik meg, akkor a veszélyhelyzet automatikusan véget ér. Így tehát a húsznapos lockdown bevezetése a parlament nélkül is sikerülhet.

Más kérdés, hogy mekkora lesz politikai akarat a kormánykoalícióban. Lengvarskýt ugyan a Sme rodina támogatja, de az SaS hozzáállása kérdéses. Janka Bitto Cigániková (SaS), a parlament egészségügyi bizottságának elnöke azt mondta, az általános lockdown bevezetése csökkentené az oltási hajlandóságot, hiszen a beoltottak így már semmilyen előnyhöz nem jutnának. A képviselőnő szerint nem kellene olyan javaslatokat elfogadni, amely nem járul hozzá a lakosság átoltottságának növeléséhez, de mint mondta, a végső döntés Richard Sulík pártelnök kezében van.

A múlt héten Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért és beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettes sem tartotta jó ötletnek az általános lockdown bevezetését. 

 

(nar, TASR, TA3, Denník N)

Bevezető
Pozsony |

A következő kormányülésen a miniszterek tárgyalnak majd az ország teljes lezárásáról. Ha elfogadják a javaslatot, 3 hétig mindenkit korlátozhatnak.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ

Read More

Post Comment