Szilágyi Áron Magyarországon és a világon is az év sportolója díj jelöltjei közt
Elek Zoltán
2021. 12. 28., k – 16:28
Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke és Csisztu Zsuzsa, a szervezet alelnöke kedden sajtótájékoztatón jelentette be a jelölteket és azt, hogy 366 szavazat alapján alakult ki a sorrend. A magyar sportolók közül az immár háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áront a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) is jelölte a világ legjobb férfi sportolója címre, amelyre kedd éfjélig lehetett szavazni.
Kedden azt is bejelentették, hogy az év sportpillanata díjra a szurkolók több mint 10 ezer szavazata alapján Fiola Attilának a nyári labdarúgó Európa-bajnokságon a franciák ellen lőtt gólja, Szilágyi Áronnak a tokiói olimpia kard egyéni döntőjében bevitt döntő tusa, valamint az a momentum maradt versenyben, amikor Valter Attila az idei a Giro d’Italián összetettben átvette a vezetést. A díj odaítéléséről szakmai zsűri fog dönteni – számolt be az MTI.
Elhangzott még, hogy az év fogyatékos sportolója a férfiaknál Kiss Péter Pál kajakozó, Osváth Richárd vívó és Pálos Péter asztaliteniszező, a nőknél Ekler Luca távolugró, Konkoly Zsófia és Papp Bianka úszó, az év fogyatékos csapata pedig a női kerekesszékes vívóválogatott, a női paraúszó-váltó, illetve a parabocsa vegyespáros közül kerül majd ki.
Ismét kiosztják az év szabadidősport-rendezvénye elismerést, amelyre a Balaton-átevezés, a debreceni Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupa, az Újpesti Futó és Kerékpáros Fesztivál, valamint az Ultrabalaton futóverseny nyújtott be pályázatot. Az év e-sportolója díjra a HUNESZ javaslata alapján Birgány Adrián Raisy és Blazsán Patrik az esélyes.
A díjátadót január 6-án, csütörtökön a Nemzeti Színházban, egyéves szünet után újra nézők előtt rendezik meg. A másfél órás gálaműsort 19.45-től élőben közvetíti az M4 Sport
Az év férfi sportolója
Lőrincz Tamás
Milák Kristóf
Szilágyi Áron
Az év női sportolója
Csipes Tamara
Kozák Danuta
Vas Kata Blanka
Az év csapata
Hagyományos csapatok:
Férfi labdarúgó-válogatott
Férfi vízilabda-válogatott
Női vízilabda-válogatott
Egyéni sportágak csapatai:
Férfi kardcsapat
Rövidpályás gyorskorcsolya férfiváltó
Női kajak négyes
Az év edzője
Csipes Ferenc
Decsi András
Selmeci Attila
Nyilvánosságra hozták a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által 64. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazás egyes kategóriájának dobogósait.