Search by category:
Egyéb kategória

Somorjai tinédzserek a női kosárlabda-extraligában

Somorjai tinédzserek a női kosárlabda-extraligában
Orosky Tamás
2022. 01. 10., h – 18:42

2022. január 11., kedd – 17:21
Friss ikon
Off

Törzs

A Slovan elleni vasárnapi győzelemmel (76:57) kezdte meg az alsóházi rájátszást a somorjai együttes, soraiban már a reaktivált egykori válogatott centerrel, Romana Vyňuchalovával.

Az alapszakaszt még nélküle abszolválta a csallóközi gárda, ellenben a fiatalokra már kezdettől számíthatott Diósi Albert vezetőedző. Nemegy közülük a 2021/2022-es idényben debütált a felnőtt élvonalbeli bajnokságban. A legtöbb játékpercet Soóky Szófia és Slama Tilda mondhatja magáénak.

Nagyon izgultam. Nem akartam rontani, és a maximumot szerettem volna nyújtani – válaszolta Slama azt firtató kérdésünkre, milyen érzés volt életében először pályára lépnie a felnőtt extraligában. A bajnokság októberben rajtolt, de Soóky is még mindig lámpalázas a meccsek előtt. „Nagyon féltem az elején, teljesen más a légköre a felnőtt extraligának. Most is jobban stresszelek, mint korábban az utánpótlás-bajnokságban, mert nagyobb a felelősség, ezek fontosabb meccsek. Sajnos még nem élvezem úgy a játékot” – mondta lapunknak a somorjai Bél Mátyás alapiskola kilencedikes diákja, hozzátéve, a felkészülési mérkőzéseken sokkal lazább tudott lenni.

Leírás

Soóky Szofia

A szakvezetés mindent megtesz, hogy ne legyen pluszteher a fiatalokon, számtalanszor hangsúlyozzák a 15-16 éves lányoknak, hogy semmi nem történik, ha rontanak. Így az alapszakasz nem túl fényes mérlegét (4 győzelem, 10 vereség) és a 6. helyet sem tragédiaként fogták föl. „Sokkal erősebbek a vetélytársak – foglalta össze tömören a kadett és felnőtt szintű kosárlabda közti különbséget Slama. Soóky pedig elmondta, nem is lehet összehasonlítani a kettőt. „Az extraligában minden játékos jó. Ha itt egy másodpercig nem koncentrálok, már kosarat kapunk belőle. Jóval gyorsabban kell gondolkodni játék közben – jegyzi meg a 4-es és 5-ös posztokon szereplő játékos.

A palánk alatti terület nem éppen a finomkodásról híres. „Visszaadom – vágja rá azonnal Soóky a kérdésre, nem tartott-e a kosarak alatti könyökösöktől, majd nevetve hozzáteszi: – Persze ha sokkal magasabb és erősebb az ellenfelem, inkább nem próbálkozok.

A Gdynia szlovák válogatott játékosa, Slama Angelika nagyon rég láthatta élőben játszani a húgát, aki nem csak ránézésre hasonlít rá nagyon. „Ugyanolyan típusú kosaras, mint én, gyors és dobni is tud. A védekezés pedig egyikünknek sem erősségünk” – mondta az Új Szónak nevetve Angelika azzal, hogy a testvére Instagramra feltöltött videója kapcsán már többen azzal keresték meg, mintha őt látnák. „De csak a pályán hasonlítunk, a természetünk különbözik” – tette hozzá a súlyos sérüléséből lassan a visszatérésre készülő játékos.

Cím
Slama Angelika: Mintha én lennék

Slama Tilda ezekből a csatákból általában kimarad, alkatánál fogva is – és mondhatnánk, hogy a név is kötelezi, hiszen nővére, a Gdyniában légióskodó Angelika is az 1-es, 2-es posztokon érzi jól magát. „Hasonlít az övére a játékom. Lényegében tőle tanultam kosarazni és egyértelmű, hogy szeretnék a nyomdokain haladni, egyre jobb lenni – magyarázza Tilda, a somorjai nyolcosztályos gimnázium ötödikes tanulója. S hogy miben kell ehhez fejlődnie? „Védekezésben egyértelműen, de a dobásokban, lepattanószerzésben, mindenben.

A céltudatosság és eltökéltség Soóky Szófiának is sajátja, aki szintén szeretne profinak állni a tanulmányai után. Addig pedig mindkettejüknek remek iskola az extraliga. Soóky átlagban 13 percet játszott a szezonban meccsenként, Slama egy picit kevesebbet, de így is sikerült 9 pontot dobnia a kassaiaknak az egyik bajnokin, amire nagyon büszke.

A somorjai klub pedig a fiataljaira lehet, akiknek ha megadja a lehetőséget a tapasztalatszerzésre, a jövőben komoly húzónevekké válhatnak az extraligában.

Suja Tímea: „Elégedettek vagyunk”

1 győzelemmel és 2 vereséggel zárta a francia–spanyol közös rendezésű Európa-bajnokságot a szlovák női kosárlabda-válogatott, amely kis szerencsével a csoportból is továbbjuthatott volna.
 

Bevezető

15-16 éves játékosok tűntek fel a mostani szezonban a somorjai kosarasok keretében. Az egyre nagyobb szerepet kapó, saját nevelésű fiatalok közül Soóky Szófia és Slama Tilda tölthette eddig a pályán a legtöbb időt.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Orosky Tamás

Read More

Post Comment