Search by category:
Egyéb kategória

Tanárt és diákot késeltek meg egy svéd gimnáziumban

Tanárt és diákot késeltek meg egy svéd gimnáziumban
Hegedűs Norbert
2022. 01. 11., k – 09:40

2022. január 11., kedd – 09:50
Friss ikon
Off

Törzs

Az elkövetéssel gyanúsított, 2005-ben született fiatalt őrizetbe vették. A tájékoztatás szerint 16 éves áldozata súlyos, 55 éves áldozata pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.

Anders Olofsson kristianstadi rendőrfőnök elmondta, hogy a késelőt hét perccel az első segélyhívást követően sikerült elfogni. A gyanúsítottat most kétrendbeli gyilkossági kísérlettel vádolják.

A tett hátterét egyelőre homály fedi. Egy szemtanú a Dagens Nyheter című svéd lapnak nyilatkozva arról számolt be, hogy a fekete szájmaszkot viselő elkövető hangszóróval sétált be a tanterembe, majd rátámadt a tanárra.

A TV4 svéd televíziós csatorna szerint a mostani eset összefüggésben áll egy hasonló támadással, amelyet tavaly augusztusban követtek el a Kristianstadtól mintegy ötven kilométerre délnyugatra található Eslov településen. Akkor is diák támadt rá az egyik, 45 éves iskolai alkalmazottra. A TV4 úgy tudja, az eslovi és a kristianstadi elkövetők „ismerték egymást, kapcsolatban álltak egymással az interneten és közös érdeklődésük az iskolai merényletekre irányult”.

Bevezető

Késsel sebesített meg egy kamasz egy tanárt és egy diákot a dél-svédországi Kristianstad egyik gimnáziumában hétfőn – közölte hétfőn este a helyi rendőrség.

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment