Az első változat szerint egy-egy színházi előadáson, filmvetítésen, hangversenyen legfeljebb ötvenen lehettek volna a nézőtéren. Ezt a rendelkezést minden érintett hatalmas felháborodás fogadta. A pozsonyi Vigadó művészeti vezetői szerint a kultúra megcsúfolása lenne, ha a hétszáz hallgatót befogadó hangversenyteremben mindössze félszázan lehetnének személyes részesei a koncerteknek. A kabinet azonnal visszahőkölt, és engedékenyebb lett. Újabb tervezett intézkedését sem fogadta általános elégedettség.

Sokan máig nem értik, vajon milyen mércét alkalmaznak az illetékesek. Miért tervezik azt, hogy a mérsékelten kockázatosnak minősített színházi előadáson a háromszor beoltottak, illetve a Covid-fertőzésből kigyógyultak betölthetik a nézőtér felét, viszont az ennél rizikósabbnak tartott hangversenyen legfeljebb huszonöt százalékos lehet a részvétel. Egyesek szerint ettől a kormánytól a művészek, a kulturális munkatársak nem várhatnak megalapozott döntéseket, hiszen a vezető politikusok közül ketten plágiumba keveredtek, a társaik pedig – kevés kivételtől eltekintve – színházat csak kívülről láttak.

Nem túlzás azt állítani, hogy a nálunk is csaknem két éve garázdálkodó koronavírus legnagyobb vesztesei közé tartoznak a kreatív ipar és a szabadúszó művészek, akik közül a némi állami segély ellenére egyre többen súlyos megélhetési gondokkal szembesülnek. Szerencsésebb társaik munkaadó intézményüktől kapnak ugyan valamennyi gázsit, illetve fizetést, de rajtuk meg a művészi feladatok hiányából fakadó tétlenség, esetenként a karantén miatt egyre komorabb hangulat válik úrrá. Közülük csak nagyon kevesen mondhatják el, amit Bandor Éva, akit a Vígszínházba vendégszereplésre kértek fel Molnár Ferenc Liliomjában, ezenkívül pedig az ugyancsak tétlenségre kényszerített angol kollégáival – szponzori támogatással – új színművet tanultak be és online csatornán mutattak be.

A szlovákiai színművészek érdekszervezete nem kiváltságokat követel, hanem egyenlő feltételeket más közösségi rendezvényekhez hasonlóan. Megértik, hogy az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzése életbevágóan fontos, miként több szolgáltatás. Ám a kultúra sem lehet mostohagyerek. Márpedig Natália Milanová miniszter asszony tétlensége és szinte minden, a szellemi életet háttérbe szorító intézkedésbe beletörődő magatartása ezt a megkülönböztetést lehetővé teszi.
Szakmai berkekben nem véletlenül nevezik őt láthatatlan miniszternek, aki a kormányüléseken alig hallatja a hangját, legfeljebb a közösségi hálón sopánkodik és panaszkodik olykor, hogy ismét leszavazták elsősorban a hivatásos művészeket támogató javaslatát.

Egyelőre ismeretlen személyek lejárató módszerrel igyekeznek megfosztani őt a miniszteri bársonyszéktől.

Elküldték a szerkesztőségekbe azokat a hangfelvételeket, amelyekkel azt bizonygatják, hogy Milanová évekig baráti kapcsolatban volt Peter Tóthtal, Marián Kočner egykori bizalmasával, még akkor is, amikor kirúgták az ismerősét a Sme szerkesztőségéből, mert megtudták, hogy kollégájuk a Szlovák Információs Szolgálatnak is dolgozik.

Mindezek ellenére a művészek továbbra is a célirányos párbeszéd hívei. Rövidesen fogadja őket az egészségügyi és a kulturális miniszter jelenlétében Eduard Heger kormányfő, akitől a közösségi események minden rendezőjének egyenlő, egyértelmű és nem csak néhány napig érvényes működési feltételeket kérnek.