Search by category:
Egyéb kategória

Busz Pozsonytól Rajkáig: ki állja a cehhet?

Busz Pozsonytól Rajkáig: ki állja a cehhet?
Sudár Éva
2022. 01. 19., sze – 12:51

2022. január 19., szerda – 12:51
Friss ikon
Off

Törzs

„Rajka polgármesterét fogadtuk a megyei képviselőkkel, és megbeszéltük, hogy segítjük a buszközlekedés újraindítását a határ menti faluba, ahová 6000-en költöztek a pozsonyi régióból” – írta Ozsvald Erzsébet, Pozsony megye alelnöke a közösségi oldalán.

A Győri Új Szóban már foglalkoztunk a témával. Közel húszezer szlovák állampolgár él Rajka környékén, akik Pozsonyból költöztek át, egyharmada Rajkán telepedett le. A szlovák főváros tömegközlekedési vállalata még 2009-ben pályázott és 337 ezer eurót nyert a 801-es városi járat határon áthúzására. Néhány éve aztán már csak Oroszvárig közlekedett a járat, ott át kellett szállni: a fenntartási kötelezettség lejártával végül megszűnt ez a közlekedési lehetőség, a vállalat nem hajlandó pénzt áldozni rá.

A Rajkára kiköltözők azóta kérik visszaállítását, de nincs rá módja, nem tud milliókat költeni rá, s nem is feladata a rajkai önkormányzatnak, hogy a szlovák tömegközlekedési vállalat által megszüntetett pozsonyi buszjáratot újraindítsa. A polgármester szerint a kiköltözőket ez a lehetőség is vonzotta az áttelepülésre, most viszont a hivatalt „bombázzák” a Szlovákiából jött lakosok a kéréssel.

Leírás

Egy asztalnál – Pozsony megye és Rajka vezetői arról tárgyaltak, miként lehetne megoldást találni a két település közötti buszközlekedés visszaállítására. Fotó: Ozsvald Erzsébet Facebook-oldala

Emiatt is próbálnak megoldást találni, s egy picit lépést is tettek efelé. Kedden tehát tárgyalóasztalhoz ültek az érdekeltek, mindenki nyitott a megoldásra, ám további egyeztetések szükségesek. Kiss Vince rajkai polgármester szerint a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatot és vélhetően az illetékes tárcát is be kell vonni ezekbe. A kérdés ugyanis az, ki és miből fizesse a jegybevételek feletti költségeket. Ehhez pályázati források bevonása is szóba jöhet.

Tavaly november közepén vette át az Arriva társaság a helyközi járatok üzemeltetését Pozsony megyében, de rengeteg fennakadással járt az átállás. A vállalat ezért büntetést is kapott a megyétől, így januárban ingyen utazhatnak a lakosok az autóbuszokon.

Dunakilitire, Feketeerdőre nem lehetne „kihúzni” a pozsonyi járatot? – kérdezték a Pozsony megyei alelnöktől közösségi oldalán. Pozsony megye készen áll a megállapodásra, most a magyar oldalon a sor, „mi minden bizonnyal részt fogunk venni a tárgyalásokon” – reagált.

Bevezető
Rajka-Pozsony |

Pozsony megye alelnöke a rajkai polgármesterrel egyeztetett tegnap a szlovák főváros és Rajka közötti, menetrend szerinti buszjárat újraindításáról. Mindenki nyitott a megoldás megtalálására, de a tárgyalásokba Győr-Moson-Sopron megyét és az illetékes magyar tárcát is be kell vonni, hisz az a kérdés: ki és milyen módon finanszírozza a jegybevétel feletti költségeket.

Címkék

Település / hely
Rajka-Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Cséfalvay Attila

Read More

Post Comment