Search by category:
Egyéb kategória

Újabb győri elkerülő a láthatáron: a tervező már megvan

Újabb győri elkerülő a láthatáron: a tervező már megvan
Sudár Éva
2022. 01. 30., v – 13:53

2022. január 30., vasárnap – 13:59
Friss ikon
Off

Törzs

A szigetközi, 1401-es úton a sok kiköltöző miatt mostanra akkora a forgalom, hogy a Győrújfalu és Győr közötti szakaszon naponta átlagban 11 ezer 700 „járműegység” halad át. Ez is szerepet játszott abban, hogy évek óta formálódik a győri északnyugati elkerülő terve, mely az M1-es autópályát kötheti össze, a szigetközi úttal és a győri keleti elkerülővel. Erre persze még biztosan éveket kell várni, ám előrelépés történt az ügyben. Erről Ambrus Gellért vámosszabadi polgármester számolt be közösségi oldalán, hisz települését is érinti az elkerülő megépítése.

2021-ben kétszer is ki kellett írni a közbeszerzést az elkerülő kiviteli és engedélyes terveire, mivel az első ajánlatkérés sikertelen lett. Másodjára a nyertes ajánlattevő a Pannonway Építő Kft és az UNITEF’83 Zrt lett, akik nettó 749 millió 869 ezer forintért készítik el a terveket és szerzik be az engedélyeket. A szerződés teljesítésére nagyjából 1 év 9 hónapja van a nyertesnek, vagyis leghamarabb 2023 év végén lehet döntés magáról a megépítésről a kész tervekből összeállított költségvetés alapján.

S hogy merre fut majd az elkerülő? A keleti elkerülőtől (a 14-es úttól) indul Győrújfalu és Győrzámoly közötti rész felé, majd köt az 1-es főútba. A Mosoni-Duna és a Rábca megtervezendő műtárgyait követően az út kétszer két sávos kialakítással éri el az 1. számú főúti külön szintű csomópontot. Kétszer két sávra bővül a meglevő 85. számú főút nyomvonala és az 1. számú vasútvonal feletti meglevő műtárgy. A tervezési szakasz az M1 autópálya – 85. számú főút meglevő körforgalmú csomópontjaiban ér véget.

Leírás

Fotó: Cséfalvay Attila

Bevezető
Győr |

Hétszázötven millióból készíti el a győri északnyugati elkerülő kiviteli és engedélyes terveit a közbeszerzésen nyertes cég. A megépítésről 2023 végén lehet döntés. Az út a keleti elkerülőtől indul a Győrújfalu és Győrzámoly közötti szakasz felé, majd köt az 1-es főútba: a tervek az M1 autópálya – 85. számú főút meglevő körforgalmú csomópontjaiban ér véget.

Címkék

Település / hely
Győr

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Cséfalvay Attila

Read More

Post Comment