Kis kalauz jelent meg Lehár Ferenc életéről
Vataščin Péter
2022. 02. 20., v – 08:46
A kiadvány szerzője Galo Vilmos történész, a komáromi Duna Menti Múzeum (DMM) munkatársa.
Az Új Szó érdeklődésére elmondta, két oka van a füzet létrejöttének. Az egyik, hogy szerkesztőként dolgozott a Klemen Terézia és Margitay Zoltán által jegyzett „Az operettkirály” című 2020-as monográfia összeállításán. „Közben 2020 végén megcsináltuk a Lehár-kiállítást a Duna Menti Múzeumban, viszont ahhoz nem készült katalógus. Mivel én készítettem el a kiállítás szövegét, s egy komoly képanyagot gyűjtöttem össze hozzá, úgy gondoltam, készítek egy utókatalógust”– fejtette ki a történész.
A másik ok az volt, hogy a Zichy-palotában található múzeumi kiállítások között van egy állandó tárlat, amely a város nagy szülötteit, Jókai Mór és Lehár pályafutását mutatják be. „Jókaihoz korábban már készült egy füzetecske, ami meg is vehető. Lehárhoz viszont eddig nem volt ilyen összefoglaló kiadvány, amit amolyan »gyorstalpalóként« vagy emléknek elvihet a látogató” – zárta Galo.
A füzet kétszer 32 oldalból, egy magyar és egy szlovák részből áll. A szöveget a korábbi jubileumi kiállításról is ismerős fényképek illusztrálják. Többségük Lehár életének különböző szakaszait illusztrálja, ám néhány oldalon láthatóak olyan, korábban csak kevéssé ismert 19. és 20. századi fotók is, amelyek Komárom belvárosának különböző helyszínein készültek.
Komáromi gyerek vagyok címmel látott napvilágot a híres zeneszerző életéről szóló kiadvány a Pro Museum társulás gondozásában – magyar és szlovák nyelven.