Felavatták a Ján Kuciaknak és Martina Kušnírovának állított emlékművet (FOTÓK)
Mészáros Richárd
2022. 02. 21., h – 13:09
Az emlékmű Ján és Martina szüleinek – Zlatica Kušnírová, Jana Kuciaková és Jozef Kuciak –, valamint az épület tulajdonosának, az Irgalmas Testvérek Rendjének együttműködésével jött létre. A tervet a Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti és Tervezői Kara készítette. A hallgatók kezdeményezése nyomán készült terveket szakértők és műemlékvédelmi szakemberek véleményezték. „Az a szakadás, sebhely motivált bennünket, amelyet a gyilkosság okozott a társadalomban” – mondta Marián Králik, a projekt egyik szakértője.
Az emlékművet állami támogatás nélkül hozták létre; az eredeti terv az volt, hogy a költségeket adományokból fedezik, de a Ringier kiadóvállalat végül úgy döntött, támogatja a projekt megvalósítását.
Az emlékmű az Irgalmas Testvérek Rendje tulajdonában levő kórházépület homlokzatára kerül. Richard Jombík, a rend elöljárója úgy fogalmazott, hiszi, hogy az alkotás a tér szerves részévé válik, és rámutatott a művészet és a spiritualitás fontosságára. „Az emberi életnek lelki szempontból is teljesnek kell lennie. Ján és Martina emlékművében ez a dimenzió fog a megtestesülni.”
Képek: Július Dubravay
Hétfő délután átadták a Ján Kuciak és menyasszonya, Martina Kušnírová emlékére állított emlékművet a pozsonyi Sznf téren (Námestie SNP).