A felsőnémeti átkelő eredetileg csak autós forgalmat bonyolított, a háború kitörése óta azonban a gyalogosokat is átengedik. A határátkelő előtt két irányból is óriási kocsisor torlódott fel. Azon az úton, amelyen mi közelítettük meg a határt, hat kilométeren keresztül állt a kocsisor. A helyiek szerint a határállomásra vezető út másik elágazásán is hasonló méretű kocsisor áll. Az út mellett több ellátópontot is láttunk, ahol meleg ételt, gyümölcsöt, vizet ajánlanak a várakozóknak. Az ellátópontokat önkéntesek működtetik. Az egyikük elmondta, viszonylag jól el vannak látva étellel, vízzel, a helyzet valamennyire elviselhető. Fűtött sátrakat azonban nem láttunk, az önkéntes meg is erősítette, a közvetlen közelben nincsenek is ilyenek. Arról számolt be, hogy amikor sok gyerek érkezett az átkelőre, akkor egy buszban pihenhettek. Ott is aludtak. Úgy tudja, a határátkelő azon részén, ahol korábban a teherforgalmat bonyolították, most buszok közlekednek. A határról Ungvár irányában valóban láttunk több üres buszt haladni. Voltak köztük olyanok, amelyek a kassai busztársaság kötelékébe tartoznak.

A háború sújtotta Ukrajnából a határra érkező személyautókban többnyire hárman, négyen ülnek, a legtöbbjük nő, vagy kisgyerek. Az ukrajnai mozgósítás miatt a 18-60 év közötti férfiak nem hagyhatják el az országot, így ők általában nem is próbálkoznak az átkeléssel. Közvetlenül az átkelő előtt találkoztunk egy kijevi családdal. Az 50 körüli apa elmondta, elhozta a feleségét és a fiát, akik így gyalog, hosszas autós várakozás nélkül kelhetnek át. Ő ez után azonban visszamegy Kijevbe.

A helyzetre jellemző a szolidaritás, az emberek segítik egymást. Ahogy a mi munkánkat is. Lehetőség szerint információval látnak el, de el is szállítottak minket, ha arra volt szükségünk. A legnagyobb probléma az üzemanyag. Az alkalmi fuvarunk, aki Ungvárra vitt minket, két kúton is próbálkozott üzemanyagot szerezni, mindkétszer sikertelenül.