Ma 55 éve halt meg Kodály Zoltán
Juhász Katalin
2022. 03. 06., v – 18:20
Kecskeméten született 1882-ban, a galántai népiskolában és a nagyszombati érseki főgimnáziumban tanult, majd Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német szakán, illetve a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Elsősorban a magyar nézzene érdekelte, doktori disszertációját a magyar népdal strófaszerkezetéről írta 1906-ban. Felismerte, hogy ez a zene csak az eredeti forrásokból, a nép ajkáról ismerhető meg. Első népdalgyűjtő útjai gyermekkora helyszínére, az első öntudatlan, de mélyen ható népdalélményeket adó Galánta környékére vezettek.
Az első igazi hazai sikert a Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulójára megrendelt Psalmus Hungaricus oratorikus mű jelentette számára 1923-ban. Ezt követte a Háry János című daljáték és a Székelyfonó. Utóbbi, mely szintén daljáték, tulajdonképpen egy hatalmas népdalfüzér. A harmincas években így valóra vált Kodály álma: a népdal megszólalt a hangversenypódiumokon és az Operaházban.
Bartók Bélával életre szóló barátságot kötött, közös gyűjtéseik során felismerték az összehasonlító munka jelentőségét a népzenekutatásban: nagy hangsúlyt fektettek a szomszéd népek vonatkozásában az eltérő sajátságok megállapítására.
Párizsban érte egyik döntő zenei élménye: megismerkedett Debussy muzsikájával. 1907-től a Zeneakadémián tanított zeneelméletet és zeneszerzést. Ettől kezdve kórusműveivel, ének- és olvasógyakorlataival segítette elő az ifjúság zenei nevelését, írásaival, nyilatkozataival felvette a harcot a zenei műveletlenség ellen, és új lendületet adott a magyar kórusmozgalomnak. Számos művet írt gyermekkarok és vegyeskarok számára.
Zenekari művei közül legismertebbek: Marosszéki táncok, Galántai táncok, Fölszállott a páva (variációk egy magyar népdalra), Szimfónia. Két misét írt, a Csendes misét és a Missa brevist.
Zenepedagógusi munkássága nemzetközileg elismert, kidolgozta a világhírű Kodály-módszert.
,