Search by category:
Egyéb kategória

Átkerültek a Zrínyibe a menekültek (GALÉRIA )

Átkerültek a Zrínyibe a menekültek (GALÉRIA )
Sudár Éva
2022. 03. 10., cs – 08:18

2022. március 10., csütörtök – 08:44
Friss ikon
Off

Törzs

A Rácz-család Munkácsról jött, az apa már jó ideje itt dolgozik; a feleségét, illetve a gyerekeket el tudta hozni a háború kitörése után. „A családom azonban még mindig ott van, a húgomék nem tudnak jönni, mert az apám egy operációt követően lebénult. Mi itt biztonságban vagyunk, de ők nem” – mondták az érkezést követően az Új Szónak.  

A Máltai Szeretetszolgálat a Vöröskereszttel együtt, Győr koordinálásával próbál segíteni: ételt, felügyeletet, orvost – ha kell – biztosítanak. A Zrínyi utcai volt kórház annyiban biztosan jobb megoldás a tornateremnél, hogy itt el tudják különíteni a családokat. 

A hét során több variáció is felmerült: először úgy volt, hogy a korábban szintén kiürített csermajori (vitnyédi) iskolában helyezik el a menekülteket, úgy tudjuk, pár napja felmerült az is, hogy Ausztria befogadná a gyerekes anyákat, végül a családok maradtak Győrben, s most ide kerültek.   

A győri olvasóktól azt kérik a szervezetek, hogy ha adományt szeretnének eljuttatni a családokhoz, akkor a segítőpontokon tegyék, a kórház területére ne akarjanak bejutni, mert nem lehet. Ők szervezetten ellátni a menekülteket. Van is kit és miért: sok a beteg kisgyerek, a szülők közül többen jelezték ezt.  

Érkezésük előtt a katasztrófavédelem rendezte be a szobákat, természetesen kitakarítottak és befűtöttek előtte. A Bartók-iskola tornatermét a holnapi nap folyamán tisztítják és fertőtlenítik, oda egyelőre nem helyeznek el újabb menekülteket, így folytatódhat a testnevelésoktatás ott is. 

 

Menekültek a Zrínyi utcában
2022. 03. 10., cs – 08:22
Sudár Éva
Gallery images

Leírás

Fotógaléria a költözésről. Fotó: Sudár Ágnes 

 

Bevezető
Győr |

Akiket eddig a Bartók-iskola tornatermében szállásoltak el, szerdán új helyre költöztek. Nem vitték őket Csermajorba, hanem mostantól a volt Zrínyi-kórház egykori infektológiai és ápolási osztályainak kórtermeiben lakhatnak. A többség nem tervez itt hosszú távra, menne haza, amint csak lehet.

Település / hely
Győr

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Sudár Ágnes

Read More

Post Comment