Search by category:
Egyéb kategória

Oláh Ibolya nyerte A Dal döntőjét

Oláh Ibolya nyerte A Dal döntőjét
Mészáros Richárd
2022. 03. 12., szo – 23:20

2022. március 13., vasárnap – 07:05
Friss ikon
Off

Törzs

A Dunán sugárzott műsorban A Dal 2022 negyvenes mezőnyének legjobb nyolc előadója lépett színpadra, számaik szimfonikus változatban szólaltak meg a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében, amelyet Balassa Krisztián vezényelt.

A döntőben a produkciók elhangzása után a zsűri pontszámaival négy előadó és dal maradt versenyben: Oláh Ibolya és a Nem adom el 38 ponttal, a Subtones (Nem segít más) és a Third Planet (Táncol a világ) 22-22 ponttal, valamint Solére-től a Másért 16 ponttal.

Ezt követően az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség szavazataival dőlt el, melyik dal lesz a győztes. A nézők sms-ben szavazhattak, a legtöbb voksot Oláh Ibolya Nem adom el című dala, Födő Sándor, Hegyi György és Csakmag Vivien szerzeménye kapta, így ez lett 2022-ben az év magyar slágere. A győztesnek járó díjat Medveczky Balázs, a Duna csatornaigazgatója adta át.

Oláh Ibolya Az Év Dala 2022, egyben a Petőfi Zenei Díj Év dala 2022 elismerésben részesült. Az előadóval a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, erről egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett tízmillió forint pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

A győztes, a 44 éves Oláh Ibolya a tiszadobi nevelőintézetben nőtt fel, öntevékenyen kezdett énekelni és gitározni, egy ideig tanult egy budapesti zeneművészeti szakiskolában. A Megasztár című tévéműsorban tűnt fel, ahol 2004-ben második lett. Ezt követően Sting előtt léphetett fel a budapesti Felvonulási téren. 2014-ben indult A Dal-ban, ahol az elődöntőig jutott 1 percig sztár című dalával.

Eddig öt stúdiólemeze jelent meg, a legutóbbi 2018-ban Voltam Ibolyka címmel, amelyet Presser Gábor írt számára, ezen Erdős Virág, Kántor Péter, Parti Nagy Lajos, Sztevanovity Dusán, Varró Dániel, Závada Péter, Borbély Szilárd, Szép Ernő és Fejes Endre megzenésített versei szerepeltek. Oláh Ibolya közreműködött több filmben és színházi darabban, jelenleg Női posta című estjével lép fel.

A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé került másik három produkció, a Subtones, a Third Planet és Solére öt-öt millió forinttal gazdagodott, a további négy döntős versenyző (Hegedűs Bori és Tempfli Erik, Andelic Jonathan Jota, Pádár Szilvia és a Napfonat) egy-egymillió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.

A szombati adásban adták át az online Akusztik Dalverseny fődíját is. A közönség idén is online szavazáson dönthette el, hogy a negyven produkció közül melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A győztes Fóris Rita lett Olyan szép című dalával (szerző: Fóris Rita), a díjat a zsűri elnöke, Mező Misi adta át. Fóris Rita az Akusztik Dalverseny kilencedik győztese, az elmúlt években a Muzikfabrik, a Leander Rising, a ByTheWay, Benji, a Leander Kills, a USNK, Rácz Gergő és Orsovai Reni, valamint Andelic Jonathan Jota kapta ezt a díjat.

A Dal 2022 adásaiban a produkciókat Wolf Kati énekes, A Dal korábbi versenyzője és zsűritagja; Mező Misi, a Magna Cum Laude énekes-gitárosa; a zsűriben idén először tevékenykedő Egri Péter, a Mystery Gang frontembere; valamint Ferenczi György Máté Péter-díjas zenész, énekes, szájharmonika-művész véleményezte és pontozta.

A dalválasztó döntőjében extra produkcióként a négy zsűritag közösen adta elő Tóth Árpád Körúti hajnal című versének megzenésített változatát, közönség elé lépett és Máté Péter szerzeményét, a Hazám című számot játszotta el a Karthago együttes, és a tavalyi győztes Kaukázus is zenélt, Csillagom című dalát mutatta be.

A Dal 2022 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Király Viktor volt, az idei versenyről és a résztvevőkről A Dal 2022 honlapján – adal.hu –, valamint a műsor Facebook- és Instagram-oldalán találhatóak részletes információk, extra tartalmak, videók és cikkek.

Bevezető

Oláh Ibolya nyerte Nem adom el című dalával A Dal döntőjét szombaton. A Dal Akusztik verseny fődíját Fóris Rita vehette át Olyan szép című daláért.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment