Search by category:
Egyéb kategória

Az önkéntesek szerint kudarcot vallott az állam, Heger változást ígér

Az önkéntesek szerint kudarcot vallott az állam, Heger változást ígér
Bugár Anna
2022. 03. 13., v – 13:46

2022. március 14., hétfő – 07:30
Friss ikon
Off

Törzs

Eduard Heger kormányfő és Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter szombat délután Kassára látogatott. A vasútállomás mellett található humanitárius központhoz érkezve az önkéntesek részéről épp ez a kérés hangzott el – segíteni szeretnének, időt, pénzt és energiát fektetnek a szomszédos országból érkező emberek megsegítésére, a válság után két héttel azonban az erőforrásaik kimerülőben vannak, ezért szervezett intézkedéseket sürgetnek az állam részéről. Mikulec a kritikára reagálva továbbra is cáfolta, hogy az állami szervek nem kapcsolódnak be kellőkképp a krízis megoldásába.

Terepszemle

A kormányfő kijelentette, a látogatás célja épp, az, hogy felmérjék a helyzetet és a kompetens személyekkel megvitassák a szükséges lépéseket. Az egyik önkéntes szerint az ételt és a fuvart is adományokból, valamint támogatásokból biztosítják, miközben az állami intézmények a közreműködés helyett sok esetben inkább gátolják a munkát. Konkrétan a közelben lévő munkaügyi hivatal alkalmazottjaira panaszkodtak, akik nem voltak hajlandóak besegíteni a munkába. „Az állam arra tanította az embereket, hogy ne ismerjék el a hibákat, és ez tragédia, amin változtatnunk kell” – válaszolt Heger arra utalva, hogy menetközben igyekeznek javítani a helyzeten. A központban több tucat önkéntessel találkoztunk – a gyerekek választhattak, milyen figurát kérnek lufiból, a kétségbeesett szülőknek segítőkész fiatalok adtak tájékoztatást, a nyugdíjas asszonyok pedig egyetlen táskájukba kutakodva készítették elő a szükséges dokumentumokat. A menekültek részére kialakított helyiségben nem tapasztaltunk pánikot, az emberek örültek, hogy meleg ételt kapnak és biztonságban vannak.

Heger a város vezetőivel a Kunsthalle épületében is beszélgetett, itt egyfajta átmeneti anyaotthon készül, ahol pár napig meghúzhatják magukat a bajba jutott ukrán nők és gyerekek.

Távozás közben két fiatal hölgy is megszólította a kormíányfőt, akik szintén arra kérték, ne hagyják cserben a civileket. Példaként említették, hogy egy busz 30 személyt szállított Ukrajnából Szlovákiába dialízisre, de ezt is az önkénteseknek kellett megoldani. „Végül elszállásoltuk őket Kassán, de mindenről a civilek gondoskodnak, és még mindig nincs kiépítve a rendszer” – tették hozzá. „Legutóbb egy anyuka kéthónapos ikrekkel a karján érkezett és senki nem akarta befogadni őket, végül egy paphoz kerültek. Nem volt hova menniük, órákig vesztegeltek” – folytatták. Jaroslav Polaček, Kassa polgármestere hangsúlyozta, épp a kompetenciák felosztásáról kell tárgyalniuk, az önkormányzatoknak ugyanis tudniuk kell, hogy ilyen helyzetben az adott járás válságstábjához kell fordulni, az elöljárónak pedig tisztában kell lennie azzal, hogy a családok támogatása az állam prioritása. Heger elismerte, az országban tele van a szekrény útmutatókkal, miként kell eljárni a válsághelyzet során, az emberek azonban nem voltak kiképezve az ilyen helyzetekre, ezért „most kell behozni a lemaradást”.

Kritika

A látogatás a szobránci határrendészet regionális igazgatóságának épületében folytatódott, ahol az érintett települések vezetőivel, az önkormányzatok munkatársaival, valamint a civil szféra képviselőivel tárgyalt a pozsonyi delegáció. Heger a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az ukrán határon a humanitárius segítségnyújtás során főként a kommunikáción és a koordináción kell javítani. Az egyeztetésen részt vett Polaček, valamint Nadežda Sirková, az ukrán határ mellett fekvő Ugar község polgármestere is. Sirková rámutatott, az önkormányzat számára elsősorban az átmeneti menedéktábor költségeinek finanszírozását kell megoldani. „Bízom benne, hogy befejezzük ezt a témát és nem csak ígérettel, hanem valós segítséggel távozunk” – mondta. Az egyeztetések a sajtótájékoztató után is folytatódtak, Polaček a sajtó képviselőinek elárulta, bizonyos kérdésekben lát előrelépést, valamint meghatározták a további együttműködés alapjait. „A járási hivataloknak és az elöljáróknak szabad kézre volt szükségük, amit most megkaptak” – jegyezte meg. Kassa polgármestere korábban élesen kritizálta a kormányt, amiért a város nem kap elegendő támogatást az állam részéről a válság kezelésében, és felhívta a figyelmet a kialakulóban lévő humanitárius katasztrófára. Elárulta, a kormányfő másnap felhívta és arra kérte, nevezze meg a legnagyobb problémákat. „Elkezdtek haladni a dolgok” – tette hozzá. „Elmondtam, hogy utasításokra és döntésekre van szükségünk, mert ez nem a városok hatáskörébe tartozik. Megkaptuk őket és dolgozhatunk tovább. A városunk célja, hogy segítséget kapjon mindenki, akinek szüksége van rá” – mondta, majd megjegyezte elsősorban a folyamatok professzionális biztosítására van szükség.

Tervek

Heger beszédében köszönetet mondott mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult a menekültek befogadásához. Emlékeztetett, senki nem volt felkészülve egy háborúra a szomszédos országban, míg a legutóbbi menekülthullám idején két év alatt kétmillió ember érkezett Európába, addig az ukrajnai háború miatt két hét alatt kényszerültek ennyien elhagyni otthonukat. A kormányfő hangsúlyozta, a napi átlag 10-13 ezer embert, aki átlépi Szlovákia határát már hosszabb várakozási idő nélkül tudjuk fogadni, fel kell készülni azonban arra is, hogy akár napi 20 ezer lehet a menedékkérők száma. Heger fontosnak tartja a külön folyosó kialakítását azok számára, akik tovább utaznak más uniós országokba. „Ezzel kapcsolatban bizonyos korridorok kialakításáról beszélgettünk, hogy az áthaladás szervezettebb és gyorsabb legyen, hogy ezek a folyamatok a lehető legkevésbé befolyásolják az egyszerű emberek életét” – tette hozzá. Úgy véli, az állam az elmúlt években elhanyagolta a válságkezelés fejlesztését, ezért a gyakorlatban számos problémával kell megküzdeniük a terepen dolgozó embereknek. Elismerte, a határokon hiányzik a pszichológiai segítség, ezért rendkívül fontos, hogy az önkéntesek lelkileg is támogatják a háború elől menekülőket.

Kiderült, hétfőtől megváltozik a rendszer, mely alapellátást biztosított az Ukrajnából érkezőknek. Branislav Tichý, a belügyminisztérium migrációs hivatalának képviselője elmondta, a változás fokozatos lesz, az átmenet során nem szünetelnek majd az eddigi szolgáltatások.

Élelemhiány

Heger kollégáival meglátogatta a Felsőnémetiben található határátkelőhelyet, ahol online értekezletet tarott a megyék képviselőivel. A határon este 8 óra körül fokozatosan érkeztek Ukrajnából az autók, gyalogosan főként nők és gyerekek keltek át a szlovák oldalra. Míg a kormányfő a belügyminisztérium sátrában tárgyalt a civil szervezetek képviselőivel, addig az út túloldalán önkéntesek szórakoztatták a gyerekeket. A narancssárga mellényes fiatalok kézen fogták az 5-6 éves gyerekeket és kört alkotva, mondókákat énekelve lépkedtek. Eközben az idős nagymama egy széken kapott helyet, ahol takaróba burkolva figyelte az eseményeket.

Az önkéntesek itt se leplezték frusztrációjukat, egy nő kérdőre vonta a politikusokat, amiért még mindig nem biztosították az étkezést. Állította, hétvégén elfogyott az étel, és hiába fordult a válságstábhoz, nem érkezett segítség. „Hol van az ígért 6 tábori konyha?” – kérdezte ingerülten.

Krízismenedzser

A Máltai Szeretetszolgálat szlovákiai szervezetének önkéntesei szintén jelezték, úgy érzik, az állam kudarcot vallott a válság kezelésében. „Nem igaz, hogy nincs az országban egy krízismenedszer. Az egyházban is vannak szakértők, akiket erre képeztek ki” – mondta az egyikük. „Rossz az egész. Hol volt az elmúlt két hétben?” – hangzott a számonkérés.

A szeretetszolgálat tagjai figyelmeztettek az emberrablás veszélyeire, a határhoz ugyanis számos busz és autó érkezik, amelyeknek legfeljebb a rendszámát írják le és senki nem tudja, hova szállítja a menekülteket. „Meggyőződésem, hogy már most is zajlik” – mondta az emberrablásra utalva a tábori konyhát sürgető nő, aki Angliából utazott haza, hogy a határon segédkezzen. Heger továbbra is hangsúlyozta, hogy dolgoznak a rendszerszintű megoldáson és a civilek helyett az államnak kell felelősséget vállalnia a humanitárius segítségnyújtás terén

Bevezető
Kassa |

Az államnak felelősséget kell vállalnia az Ukrajnából menekülő személyek ellátásának koordinációjáért – vélik az ország keleti részén tevékenykedő önkéntesek, civil, illetve egyházi szervezetek. Eudard Heger (OĽaNO) kormányfő hétvégén a szlovák-ukrán határra látogatott, ahol a helyi önkéntesek hangot adtak elégedetlenségüknek.

Település / hely
Kassa

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Bugár Anna

Read More

Post Comment