Search by category:
Egyéb kategória

A gyilkos propagandája

A gyilkos propagandája
Holop Zsolt
2022. 03. 30., sze – 18:47

2022. március 31., csütörtök – 18:30
Friss ikon
Off

Törzs

Az utóbbi hetekben mindenki találkozott ukrajnai menekültekkel. Idős emberek, asszonyok, gyerekek mentik az életüket, dohos bunkerek, óvóhelyek helyett biztonságosabb életet remélnek. Hátrahagynak mindent, ami eddig az életük volt. Az otthont, és sokszor férjet, apát, hiszen ők háborúban nem hagyhatják el az országot.

Március közepén vonattal utaztam Ausztriába. Fiatal nő kislánnyal és egy kiskamasz fiúval ült mellettem. Felpakolva, papírtáskákkal. A gyerek szinte családfőként tartotta a lelket az anyjában. Látszott rajtuk, hogy már biztonságban érzik magukat, de az ismeretlenbe menekülnek. Már itt küzdenem kellett a könnyeimmel. A másik vonalon, Bécstől nyugat felé egy idős nő kisebb bőrönddel próbált helyet találni, a szemben levő székre ült. Eszembe jutott megboldogult nagymamám, akár ő is ülhetne velem szemben… Nem sokkal később 10 év körüli lány és 12 éves forma fiú érkezik az anyjával. A fiatal nő pár szót vált az idős asszonnyal, és már sírnak is mind a ketten. A fiú is könnyekben úszva szorítja magához az anyját, otthon maradt apjáért is aggódik. Lehet bármilyen szép a táj, jöhet bármennyi alagút, száguldhat a vonat, az út az ő könnyeik miatt felejthetetlen. Talán eljön az idő, amikor könnyek nélkül tudok visszaemlékezni rá.

Európa és főleg az Ukrajnával szomszédos országok példaértékű humanitárius segítséget nyújtanak azoknak, akik mindenüket hátrahagyva el tudnak menekülni a háború elől. Azért kelnek útnak, mert veszélyben az életük, persze akadhatnak köztük olyanok is, akik a hullámot kihasználva jutnának be az Európai Unióba. Ám a papírtáskák, a családok, gyerekek látványa, a bombázások felvételei megerősítenek bennünket abban – most segíteni kell, mindent meg kell adni a menekülőknek.

A háborús orosz propaganda célja, hogy az ukránok ellen hangolja a tömegeket minden országban. A Kreml tisztában van vele, hogy most sokan szimpatizálnak az ukránokkal, ezért bármit bevet, manipulált felvételeket, álhíreket, összeesküvés-elméleteket. A propaganda és manipuláció célja: ha meggyőzni nem is tudja az embereket, legalább megpróbálja hiteltelenné tenni az ellenséget. Ha elhangzik az „én már nem is tudom, kinek higgyek”, célba is ért a gyilkos propaganda.

Bevezető

„Én már nem tudom, kinek higgyek…” – mondják sokan, amikor az ukrajnai háború elől menekülőkről esik szó. „Autóval jöttek, felpakolva”, vagy „egy retiküllel jött át a határon, nekem senki ne mondja, hogy ez menekült”. Üdvözöljük egy alternatív valóságban, az orosz dezinformációs propaganda világában!

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Szabó Laci

Read More

Post Comment