Search by category:
Egyéb kategória

Egyelőre nem nevezik át a nagyfödémesi Lenin utcát

Egyelőre nem nevezik át a nagyfödémesi Lenin utcát
Tornyai Bianka
2022. 04. 04., h – 21:12

2022. április 5., kedd – 13:36
Friss ikon
Off

Törzs

Nagyfödémes polgármesterét a TASR hírügynökség kereste fel azzal a kérdéssel, nem tervezi-e a község átnevezni a Lenin utcát. Gőgh Ferenc úgy nyilatkozott, a közeljövőben nem kívánnak ezzel a kérdéssel foglalkozni. A polgármester lapunknak elmondta, a következő választási időszak elején terveznek referendumot tartani az utcában lakók között, hogy eldöntsék, maradjon-e a mostani megnevezés. „Sokan, akik tudják, hogy ez mivel jár, azt mondják, jobb, ha marad a név, hiszen a személyi igazolványtól kezdve az összes iratot ki kellene cseréltetni, illetve nem is zavarja a lakosokat a név. A Lenin utca azonban nagyon hosszú, három-négyszázan laknak ott, szeretnénk tudni mindenki véleményét, mielőtt eldöntjük, hogy változtatunk-e az utcanéven. Attól, hogy néhányan úgy vélekednek, maradhat a mostani név, nem biztos, hogy minden ott lakó egyetért ezzel” – fogalmazott Gőgh Ferenc. Hozzátette, évekkel ezelőtt már indítványozták a lakosok a névcserét, de mivel nem tudtak megegyezni az új névben, maradt a régi elnevezés. Arról, hogy mi lehetne a Lenin utca új neve, szerinte a referendum után lehetne elgondolkodni.

Hosszas ügyintézés

Az általunk megkérdezett helyiek többsége egyetért azzal, hogy sok ügyintézéssel járna, ha változna az utca neve. „Jó volna, ha megkapná a régi nevét az utca, mert valamikor Āszög és Főszög volt, de annyi papírmunka volna a lelkünkön és egy sereg költség is, hogy azt hiszem, az öregek, a nyugdíjasok közül egy sem fog belekapaszkodni, én magam se kapaszkodnék bele. Lehetne más neve, de milyen nevet adnának? Ha rajtam múlna, a régi nevét adnám vissza” – fogalmazott Bartalos Magdaléna, aki szerint azonban további problémákat okozhatna a névváltoztatás a községben. „Akkor már követelné a régi nevet az Első Pálffy utca, a Másik Pálffy utca, a Harmadik Pálffy utca, a Kápolna utca és bármelyik, amelynek volt régi neve, nemcsak a Lenin utcáról volna szó. Vagy mindet át kellene nevezni, vagy egyiket sem” – tette hozzá. Takács Károly szintén úgy véli, a rengeteg ügyintézés miatt nem kellene változtatni. „Ötven évig Lenin utca voltunk, most csak az oroszok miatt kellene átnevezni? Tíz-tizenöt évvel ezelőtt már megpróbálták, de nem sikerült, pontosan amiatt, mert nem akarták az emberek az okmányokat kicseréltetni. Ha jól tudom, Szlovákiában két helyen van még Lenin utca, én nem támogatnám az átnevezést, úgyis mindenki úgy hívja, hogy Āszög. A Pálffy utcáknak is adtak a szocializmus idején új neveket, de a helyiek nem használják azokat, csak azok, akik ideköltöztek” – fejtette ki Takács Károly. 

Modernizálni kellene

Nágel Petra, aki néhány évvel ezelőtt költözött a családjával a Lenin utcába, úgy véli, a fiatalabbak kicsit másképp vélekednek. „Az idősebbekkel ellentétben mi ugyan nem éltük át a kommunizmust, de a mostani utcanév olyan, mintha megálltunk volna az időben. Nagyon furcsa, hogy a régi rezsimnek még mindig ekkora hatása van. Rögtön a rendszerváltáskor meg kellett volna változtatni. Kétlem, hogy más országokban még harminc év után vannak ilyen példák. A bonyolult ügyintézés miatt a lakosok biztos nem kezdeményeznék a névváltoztatást. Ha lenne referendum, arra szavaznék, hogy legyen más neve az utcának. Talán a végén található lóversenypályáról nevezném el, mert a versenynek nagyon régi hagyománya van Nagyfödémesen, ilyen rendezvény nincs sehol a környéken” – vélekedett Nágel Petra.

Miért most?

Pápai Krisztián azt furcsállja, hogy miért éppen most került elő ez a téma. „Felmerül a kérdés, hogy az oroszellenesség miatt, az Ukrajnában zajló háború miatt kellene megváltoztatni az összes olyan utcanevet, amely valahogy összefügg az oroszokkal? A falu leghosszabb utcájáról van szó, nagyjából 2 km hosszú, el lehet képzelni, mennyi lakost érint, mennyi ember életét befolyásolná, ha megváltozna a neve és mennyi céget is. Évekig tartana, mire mindenki minden okmányt, iratot kicseréltetne, valamint anyagi vonzata is van. Vannak sokkal nagyobb problémák is a világban, mint egy utcanévcsere. Egyébként hajlandó lennék változtatni, de csak a régi nevére, ahogy az egykori lakosok, az őseink elnevezték, nem egy kitalált nevet, mint amiket a szocializmusban adtak” – mondta el Pápai Krisztián. Példaként a Ján Nálepka kapitányról elnevezett utcát említette.

Bevezető
Nagyfödémes |

A Galántai járásban található nagyközség az egyik azok közül, ahol még a szocializmusban átnevezett utcák megnevezéseit használják. A településen egyelőre nem tervezik a névváltoztatást.

Település / hely
Nagyfödémes

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Tornyai Bianka

Read More

Post Comment