Szerintem kacsa – felelt indulatosan Bandika, és arról kezdett beszélni, hogy egy második ciklusának derekát taposó államfő aligha szeretne hivatali ideje leteltével, vagy még azelőtt egy olyan posztot vállalni, amely még kevesebb szabadidőt biztosít neki. Tessék csak belegondolni – mutatott a két hete ismét felduzzasztott halastó felé –, állandóan azt lesik, hogy mit csinál vagy mit nem csinál, minek neki még egy további púp a hátára. Főleg a jelenlegi, fokozódó nemzetközi helyzetben. Ervin egy fatönkön ült, és éppen a sneciző készséget próbálta felébreszteni téli álmából. Főzött árpát hozott csalinak, meg sajtdarabkákat. Nincs jobb, mint egy jó szárazra kisütött tavaszi jászkeszeg – hümmögte, és kimondottan jólesett neki, hogy végre ott lehet, ahol a part szakad. Bandika arról kezdett elmélkedni, hogy hová tűntek a világsajtóból a kacsák. Régen, ha nagy ritkán felbukkant valami, amiről kiderült, hogy nem igaz, egyből lekacsázták. Aztán jöttek a hoaxok, utánuk pedig az, ami most van. Ervin fel sem nézett. Múltkor a ludak, most meg a kacsák, meg a billegető, nem értem, mit akar ennyi madárral, meg különben is, horgászni jöttünk ki, ha nem tévedek.

Bandika nem hagyta magát, és inkább elmesélte, hogy a minap nagyon megnyugodott, ugyanis jósnőnél járt, hogy megtudja, tényleg elzárják-e az oroszok a gázcsapot. Azt mondta a különben egészen szimpatikus hölgyemény, hogy a földgázra úgy kell tekinteni, mint az anyatejre, amely a mindannyiunknak életet adó és biztosító földanyától kapunk. Akkor mi lehet a kőolaj? – dobta be a csalit óvatosan Ervin, mire Bandika vállat vont, és exkuzálta magát, hogy azt el is felejtette megkérdezni. És mit mondott még a különben egész szimpatikus hölgyemény? – érdeklődött tovább Ervin, az úszóját ugyanis egyelőre csupán a szél mozgatta. Bandika a kacsák nélkül maradt tájba tekintett, és csak hosszú percek múlva válaszolt. Valami olyasmit, hogy igazából minden igyekezet felesleges, beleértve a jóslást is. Mert hogy hiába tudják az emberek, hogy mit kellene csinálni, mégsem azt csinálják. Ráadásul ez mindig így volt, és így is lesz. Ervin közben rántott egyet a horgászboton, és némi helyezkedés után a szákba húzott egy dévért. Hogy mit mondott a jósnő? Nem értettem. Semmi fontosat, csak hogy idén mindenki ügyeljen a szájhigiéniára, mert a fogkefék világpiaci ára is megugrik – figyelte tovább a túlpartot Bandika. Nem is baj – törölte meg a kezeit egy rongyban Ervin. Úgy sincs már a fogkefének becsülete az emberek közt, holott milyen fontos egy szerszám. Legalább innentől majd komolyabban vesszük és értékeljük, hogy nekünk ilyet is adott a földanya. Nem? De, de, pontosan ezt gondolom én is – bólintott Bandika, és eldöntötte, hogy következő életében dévérkeszeg szeretne lenni.

A szerző a Vasárnap munkatársa