Search by category:
Egyéb kategória

A lengyel kormányfő megszidta Macront és Scholzot

A lengyel kormányfő megszidta Macront és Scholzot
Balaskó Réka
2022. 04. 07., cs – 08:05

2022. április 7., csütörtök – 08:30
Friss ikon
Off

Törzs

  „Ezek a mondatok egyszerre megalapozatlanok és botrányosak, de nem lepnek meg, hiszen Morawiecki úr, aki egy szélsőjobboldali pártból jön, beavatkozik a francia politikai kampányba, miután többször is fogadta Marine Le Pent, (a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltjét), akit támogat” – mondta a francia elnök szerda este a TF1 francia kereskedelmi televízió élő választási vitaműsorában négy nappal az elnökválasztás első fordulója előtt.

 „Teljesen vállalom, hogy Franciaország nevében, folyamatosan beszéltem Oroszország elnökével a háború elkerülése és egy új európai békekonstrukció megteremtése érdekében több éven át” – hangsúlyozta Emmanuel Macron, aki az ukrajnai háború február 24-i kitörése óta kilenc alkalommal folytatott hosszú telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyinnal. „A mandátumom kezdete óta tárgyalok vele, de soha nem voltam naiv, másokkal ellentétben, soha nem voltam cinkosa, másokkal ellentétben” – tette hozzá, mindenekelőtt legfőbb kihívójára, Marine Le Penre utalva.

 „Mindig is az Oroszországgal folyatott párbeszéd híve voltam, folyamatosan tárgyalok a tűzszünet és a humanitárius fegyverszünet eléréséért, ahogy egyébként azt Olaf Scholz német kancellár is teszi, vagy más állam- és kormányfők Európában. Úgy vélem, hogy ez a feladatom, részrehajlás és naivitás nélkül” – mondta a francia elnök.

Bevezető

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Moszkvával szembeni visszafogott magatartásért bírálta hétfőn Olaf Scholz német kancellárt és Emmanuel Macron francia elnököt. „Bűnözőkkel nem tárgyalunk, a bűnözőket le kell győzni” – jelentette ki, és feltette a kérdés: „vajon tárgyalnátok-e Hitlerrel, Sztálinnal, Pol Pottal?”. 

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
MTI

Read More

Post Comment