Search by category:
Egyéb kategória

Nemcsak a Párkány-Helemba kerékpárút drágulna, több más projekt is

Nemcsak a Párkány-Helemba kerékpárút drágulna, több más projekt is
Macsicza Mark
2022. 04. 28., cs – 16:22

2022. április 28., csütörtök – 16:35
Friss ikon
Off

Törzs

A globális gazdasági válság és az ukrajnai háború kiváltotta helyzet miatt szinte az összes nyertes projekt és pályázat kivitelezési költsége drágul,  nem csak Párkányban – derült ki a párkányi önkormányzat keddi ülésén. A Párkány és Helemba közt kiépítendő kerékpárútra a város a 950 ezer eurós kivitelezési költség 85 százalékát kapja meg egy nyertes uniós pályázatból. Ugyanakkor a már lezajlott versenytárgyaláson a kivitelezésre legolcsóbb ajánlatot tevő cég is egymillió hatvanezer eurós összegért lenne hajlandó megépíteni a kerékpárutat – ez 110 ezer euróval drágább, mint az egész büdzsé kerete. Plusz 110 ezer eurója Párkánynak végképp nincs a bicikliútra, lapunk értesülései szerint pedig a résztvevő partnerek, tehát Garamkövesd és Helemba sem tud adni egyetlen további centet sem erre a célra, mert nekik sincs erre már pénzük. Veszni, persze, nem hagyja Párkány az elnyert uniós összeget. Ezért nincs más lehetőség, mint az, hogy a már lezajlott versenytárgyalást megsemmisítik, újat írnak ki  azzal, hogy a projektet leegyszerűsítik és a Párkány – Helemba vonalon bizonyos szakaszokon nem lesz kibetonozva és leaszfaltozva a kerékpáros útvonal. Hogy pontosan hol nem lesz épített bicikliút, az ma még nem tisztázott. Ugyanakkor az eredeti projekt sem számol mindenütt alapozott, aszfaltozott bicikliúttal, mert ezt a terepviszonyok sem teszik lehetővé. Módosítani és egyszerűsíteni fognak tehát, hogy beleférjenek az elnyert uniós keretösszegbe.

Eugen Szabó polgármester és Folk Róbert, a fejlesztési osztály vezetője hansúlyozták, hogy ebben a rendkívül bizonytalan gazdasági helyzetben és a drasztikusan tovább dráguló építkezési anyagok mellett Párkány még viszonylag jó helyzetben van. Mert vannak falvak, városok, ahol már befejezés előtt álló komoly beruházásokat nem tudnak véghezvinni a települések, mert annyira nőttek az árak az építőiparban.

A miniszter is szívja a fogát

Itt jegyezzük meg, hogy Andrej Doležal közlekedési miniszter nemrég arról tájékoztatott, hogy a brutális árak miatt nem csak a közlekedési tárca vasúti fejlesztési projektjeinek megvalósítása drágul meg durván, hanem a települések és más jogi személyek már elnyert, építkezéssel összefüggő pályázatai is. A miniszter tanácsadója szerint a vas, az acél, a beton és fa is nagyon sokba kerül hirtelen, esetenként az eddigi ár duplájába, ezért tárgyalni fognak a közbeszerzési hivatal vezetésével, hogy indokolt esetekben adjanak kivételeket a pályázatok ellenőrzésekor, másrészt pedig a jelenlegi árakhoz igaz  ítanák a költségelszámolás átszámítási kulcsait.

A többi nyertes projekt is drágul

Párkányban több, már megnyert projekt is drágul. A Bartók utcai játszótér és környéke felújítására példul 130 ezer eurót nyertek, de a költségek már most 190 ezer euróra rúgnak. Biztos, hogy többe fog kerülni a hulladékudvar létesítése is, főleg, hogy a karos hulladékszállító kocsi és egyéb, megvásárolni tervezett berendezés is többe kerül már.  Eugen Szabó polgármester úgy fogalmazott, Párkánynak csak a környezetvédelmi minisztériumnál kb. 3 millió euró értékben van beadott pályázata – de ha az összeset megnyernék, akkor lehet, hogy most nem örülnének, hanem bajban lennének. Ugyanis az összes jelenleg futó pályázatnál – és ez nem csak Párkányra jellemző – , még tavalyi, tavalyelőtti árak szerepelnek. A városnak pedig abszolút nincs arra pénze, hogy váratlan és brutálisan. magas pluszköltségeket finanszírozzon.

Nem lesz pihenőpont Párkány és Helemba közt

Az Ister-Granum EGTC egyébként külön 100 ezer eurót nyert egy másik pályázatból a kerékpárutak menti pihenőpontok létesítésére, de Párkány és Helemba közt egyetlen pihenőpont sem lesz. Nagy Péter, az EGTC elnöke az Új Szónak úgy nyilatkozott, hogy szlovákiai oldalon összesen 7 pihenőhely lesz. Mégpedig Ebeden a központi parkban a templom mellett az Eurovelo 6 útszakasz részeként, Zselízen, a Mikola városrésznél a Garam menti kerékpárút mellett, Kéménden a  “tank” emlékműnél  és Köbölkúton az Ardea üdülő bejáratánál.

„A pihenőhelyek az Ister – Granum  régió kerékpárturizmusát hivatottak szolgálni. A pihenőhelyek tárgyainak és felszereléseinek beszerzése idén kezdődik el, az építési engedélyekkel rendelkezünk és  érvényesek. A pihenők költsége az árdrágulások miatt számunkra is rejtély (1 pihenőre cca. 4500 € van betervezve). A pontok paddal, asztallal rendelkező fedett pihenőhelyeket jelentenek, egy régiós térképpel. Némelyik pihenőhöz szervizállványt is kihelyezünk“ – taglalta a részleteket az Ister-Granum EGTC elnöke.

Annyit még megtudtunk, hogy Esztergomban és majd Letkésen lesz ugyan pihenőhely a Párkány-Helemba kerékpárút kapcsán, de hogy a két település közt miért nem lesz egy sem, ha kerékpárút viszont lesz, arra nem kaptunk választ.  

Bevezető
Párkány |

A Párkány és Helemba közt kiépítendő kerékpárútnál kibukkant 100 ezer eurós különbség még apróság, mert minden nyertes pályázat megvalósítása drágul, lassan nem tudom, annak örüljünk-e, ha nyerünk, vagy inkább annak, ha nem nyerünk támogatásokat – mondta Eugen Szabó polgármester a keddi önkormányzati ülésen.

Település / hely
Párkány

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Buchlovics Péter

Read More

Post Comment