Search by category:
Egyéb kategória

Pozsonyban lép fel a OneRepublic

Pozsonyban lép fel a OneRepublic
Juhász Katalin
2022. 05. 04., sze – 09:20

2022. május 4., szerda – 09:25
Friss ikon
Off

Törzs

Az ízléses, okos, rádióbarát pop-rock stílust képviselő amerikai csapat 2007-es bemutatkozó albuma rögtön tartalmazott egy világslágert: az Apologize 20 millió példányban kelt el, és Grammy-jelölést is hozott a OneRepublicnak. Következő, Waking Up című albumukon már három nagy sláger is szerepelt (All the Right Moves, Secrets, Good Life), a harmadik korong, a 2013-as Native pedig főleg a Counting Stars című kislemezzel hasított, amely a világ szinte valamennyi országában felkerült a listákra, és 41 millió példányt adtak el belőle. Az Oh My My (2016) a Wherever I Go és a Kids című slágereket rejtette, a OneRepublic legutóbbi albuma pedig tavaly augusztusban jelent meg Human címmel. A tagok több interjúban elmondták, hogy új utakat keresnek, mert tizenöt év után elérkezettnek látják az időt egy kis kísérletezésre. Ez már valamelyest hallatszik az új lemezen, amelyről eddig a Run, a Wanted, a Better Days a Someday és a Rescue Me is szép sikert ért el, összesen már 3 milliárd lejátszásnál tartanak a streamingszolgáltatóknál.

A OneRepublic frontemberét, a több hangszeren is játszó Ryan Teddert generációja egyik legtehetségesebb dalszerzőjének és producerének tartja a szakma. Saját zenekara mellett olyan világsztároknak is írt már slágereket, vagy dolgozott együtt velük a stúdióban, mint Beyoncé, Leona Lewis, Adele, Demi Lovato, a Backstreet Boys vagy Taylor Swift. A zenekar koncertjei tele vannak meglepetésekkel, bármikor elhangozhat például egy-egy feldolgozás, vagy másnak írt Tedder-szerzemény. Nem először lépnek fel Pozsonyban, ahol komoly rajongótáboruk van. Aki szombaton lemarad róluk, vagy közelebb van neki Budapest, május 13-án a magyar fővárosban is megnézheti őket.

Bevezető

Pozsonyt is útba ejti európai turnéja során a OneRepublic zenekar. Ryan Tedder és tettestársai május 7-én, szombaton lépnek fel a Téli Stadionban.

Címkék

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Juhász Katalin

Read More

Post Comment