Search by category:
Egyéb kategória

A Csallóköz sajátos gondjain segítenének – Samuel Vlčan Komáromban

A Csallóköz sajátos gondjain segítenének – Samuel Vlčan Komáromban
Vataščin Péter
2022. 05. 10., k – 16:26

2022. május 10., kedd – 17:01
Friss ikon
Off

Törzs

Vlčan ezt követően munkaebéden találkozott a régió meghatározó mezőgazdasági vállalkozóival, valamint felkeresett egy máktermelő magáncéget is.

A miniszter a polgármesterekkel való megbeszélése után elmondta, a tanácskozáson érintették az élelmiszerárakat is, valamint ezzel együtt az élelmiszer-biztonság kérdéseit.

„Az önkormányzatok képviselőinek is elmagyaráztam, hogy a kormány és a minisztériumunk igyekeznek elérni a legmagasabb fokú árstabilitást. Működik az erről szóló (márciusban aláírt) deklaráció, amely a leginkább forgalmazott 13 árucikkre vonatkozik”

– emlékeztetett, hozzáfűzve, hogy az érintett élelmiszerek árnövekedése négyszer alacsonyabb, mint a felvásárlási árak emelkedése.

A víz és hiánya

A régió több konkrét sajátos gondját is érintették, amelyek közül a termőföldeket sújtó szárazság jelenti az egyik legsürgetőbb gondot. A tárcavezető többször említette, hogy azt szeretnék, ha a Csallóköz teljesen kihasználná a benne szunnyadó lehetőségeket, s ezért minden olyan eszközt fel kell használni, amely adott, a különböző stratégiákat, a pénzeszközöket.

A Csallóköz sajátos gondjain segítenének – Samuel Vlčan Komáromban
2022. 05. 10., k – 16:30
Vataščin Péter
Gallery images

Idén a szakminisztérium mindenképpen foglalkozni fog az öntözőrendszerek revitalizálásával.

„Szeretném, hogy a Csallóközbe magasabb fokon térjen vissza a gyümölcs- és zöldségtermelés”

– emelte ki Vlčan. Újságírói kérdésre hozzátette, leginkább azzal az infrastruktúrával vannak gondjaik, amelyek a Hydromeliorácie állami vállalat tulajdonában vannak. Az általános fejlesztésre szükség volna a klímaváltozás miatt, ugyanis ennek hatására növekszik a száraz időszakok hossza, amelytől a Csallóköz különösen szenved. Példaként felhozta, emiatt történhet meg, hogy például Eperjes környékén magasabb a búzahozam, mint Dél-Szlovákiában. A megoldást az jelentheti, ha a vállalkozók és az állami vállalat együttműködnek, amelyek hosszú távú terveket és jelentős befektetéseket jelentenek.

A sertésfarmok ügye

Horváth Árpád (Szövetség) gútai polgármester az ülésen beszámolt a dán sertésfarmok jelentette gondokról is, kérve a tárcavezető segítségét a vonatkozó törvények megalkotásában.

„Azokat a nagy számokat, amelyeket a dánok használnak, korlátozni és csökkenteni kell. Ebben a miniszter úr tud nekünk segíteni, aki elmondta, ő maga nem fogja támogatni az óriási farmok terjeszkedését a Csallóközben”

– fejtette ki Horváth.

Keszegh Béla abban bizakodik, hogy a miniszterrel és küldöttségével folyatni tudják a közös munkát. „Olyan rendszert kell létrehoznunk – s ebben együtt kell működnünk –, hogy minél kevésbé függjünk (a behozataltól)” – fogalmazta meg az egyik legfontosabb alapelvet a komáromi polgármester, aki egyúttal kiemelte a környezetvédelem szerepét is, mivel ezekre egy modern társadalomnak szerinte együtt van szüksége.

Bevezető
Komárom |

A Komáromi járás polgármestereivel és vállalkozóival találkozott Samuel Vlčan (OĽaNO-jelölt) mezőgazdasági miniszter. A tárcavezető Keszegh Béla (független) komáromi polgármester meghívására érkezett a városba, hogy részt vegyen azon a soros ülésen, amelyet a Komáromi járás falvainak és városainak társulása (ZMOOK) tartott a Tiszti Pavilonban.

Település / hely
Komárom

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Vataščin Péter

Read More

Post Comment