Megvertek és élve elégettek Nigériában egy diáklányt istenkáromlás vádja miatt
Balaskó Réka
2022. 05. 13., p – 07:35
Az eset nyomán haladéktalanul bezárták a Nigéria északnyugati Sokoto államában működő iskolát. A nyugat-afrikai állam déli vidékein többnyire keresztények, az északin pedig muszlimok élnek. Mindemellett az ilyen incidensek ritkaságszámba mennek. Az egyik, névteleséget kérő szemtanú beszámolója szerint a WhatsApp-csoportban a muszlim diákok egyike az iszlámmal kapcsolatos bejegyzést tett, amelyet a későbbi áldozat bírálni kezdett. „Hangfelvételt készített, amelyben istenkáromló megjegyzéseket tett az iszlám prófétájáról, ezt közzétette a csoportban, s aztán ez váltotta ki a történteket” – tette hozzá.
Az iskola biztonsági szolgálata és a rendőrség megpróbálta megmenti a lány életét, de a diákok túlerőben voltak. „A rendőrség könnygázt vetett be a diákokkal szemben… aztán lövéseket adott le a levegőbe, hogy feloszlassa a diákok tömegét, de azok ellenálltak” – mondta Summayya Usman Inname, másodéves hallgató. Hozzátette, hogy a feldühödött diákok kövekkel és botokkal verték meg, majd felgyújtották áldozatukat.
A sokotói Shehu Shagari főiskola tudatta, hogy a történtek nyomán határozatlan időre bezár. A Sokotói Szultanátus Tanácsa közleményben ítélte el „a sajnálatos esetet (…), amely az intézmény egyik diákjának halálát eredményezte”. 2007-ben egy északkelet-nigériai középiskola diákjai halálra verték egyik tanárnőjüket, akit a Korán meggyalázásával vádoltak meg.
Megvertek és élve elégettek diáktársai Nigériában egy lányt, akit azzal vádoltak meg, hogy muszlim vallást sértő tartalmakat osztott meg egy, a diákság részére létrehozott WhatsApp-csoportban – közölte csütörtökön két szemtanú a helyi média munkatársaival.