Search by category:
Egyéb kategória

Korčok: Támogatnunk kell a svédek és a finnek NATO-csatlakozását

Korčok: Támogatnunk kell a svédek és a finnek NATO-csatlakozását
Czímer Gábor
2022. 05. 17., k – 17:47

2022. május 17., kedd – 18:14
Friss ikon
Off

Törzs

Korčok elmondta, a NATO-tagországok külügyminiszterei a hétvégén Berlinben találkoztak, ahol a finn és a svéd külügyi tárca vezetője bejelentette, kérik országuknak a NATO-ba való felvételét. A következő napokban már meg is érkezhet a szövetséghez a két állam erre vonatkozó hivatalos kérelme. A miniszter azonban rámutatott, ez a csatlakozási folyamat első lépése, ezt követően, ha abba mind a harminc jelenlegi tagállam beleegyezik, elkezdődnek a csatlakozási tárgyalások. Finnországnak és Svédországnak a teljes egészében kell elfogadnia a NATO alapszerződését. Ha ezt megteszik, akkor a jelenlegi tagállamoknak ratifikálniuk kell a csatlakozásukat. Szlovákiában erről először a kormány, majd a parlament hivatott dönteni, végül az államfőnek, Zuzana Čaputovának kell azt ratifikálnia. Korčok a két ország csatlakozását támogató határozat-javaslatot fog a szlovák kabinet elé terjeszteni. 

Dezinfó veszély! 

A szlovák külügyminiszter arról is beszélt, a hazai nyilvánosságban komoly dezinformációs kampányra számít a két skandináv állam NATO-csatlakozásával kapcsolatban. „Svédországnak és Finnországnak a szövetségbe való belépése semmiképpen sem a NATO agresszív expanziója, hanem Oroszország agresszív terjeszkedésének a közvetlen következménye” – jelentette ki Korčok megelőlegezvén, hogy a szlovákiai dezinformációs közeg ennek az ellenkezőjét igyekszik majd terjeszteni. Hozzátette, már csak azért sem a NATO agresszív terjeszkedéséről van szó, mert a két skandináv ország saját maga kérte a szövetségbe való felvételét. „Nem a NATO döntött úgy, hogy közeledni akar az orosz határokhoz” – magyarázta. 

Korčok rámutatott, az a gyakran hangoztatott álláspont, amely szerint Szlovákiának katonailag semlegesnek kellene lennie és önvédelemre kellene berendezkednie, nem tartható. Ezt főleg a szélsőjobboldali pártok ismételgetik. A miniszter szerint pont az eddig semleges két skandináv ország csatlakozási kérelme igazolja, hogy a katonai neutralitás nem járható út. „Szlovákia védelmi költségvetése évente 1,8 milliárd euró, Svédország esetében ez a szám 8 milliárd” – mondta, és hozzátette, a svédek még ilyen óriási védelmi kiadások mellett is úgy döntöttek, hogy inkább a NATO ernyője alá akarnak vonulni és feladják a 200 éves semlegességüket. Mindezt annak ellenére, hogy a svéd és a finn hadseregben is 23 ezer katona szolgál. Összehasonlításképpen Szlovákiának 15 ezer katonája van. „A semlegesség és az önvédelemre való berendezkedés a mai drámai helyzetben egyszerűen nem elég” – tette hozzá a tárcavezető. Korčok arról is beszélt, bár az Európai Uniónak is van egyfajta védelmi aspektusa, de ez messze elmarad a NATO nyújtotta biztonságtól. „Svédország és Finnország is világosan példázza, hogy az, amit az Európai Unió jelenleg a védelem területén nyújtani tud, egyszerűen nem elég” – mondta. 

A miniszter szerint arra is számítani kell, hogy Oroszország megpróbálhat beavatkozni az egyes országokban a finn és a svéd NATO-csatlakozásról szóló vitákba. Mindezt azért, hogy kétséget ébresszen a szövetséghez való csatlakozással kapcsolatban. Korčok azt sem zárta ki, hogy Moszkva az olaj és földgázszállítások leállításával is fenyegetőzik majd. Ugyanakkor kiemelte, hogy az egész kialakult helyzetért Oroszország a felelős, mivel megtámadta Ukrajnát. 

Török körök 

A szlovák külügyminiszter a két skandináv állam NATO-csatlakozásával kapcsolatban megerősítette, Törökország, a második legerősebb hadsereggel rendelkező NATO-tagállam, jelen helyzetben nem kész arra, hogy beleegyezését adja a svéd és finn csatlakozáshoz. Korčok elmondta, a törökök elsősorban azt kifogásolják, hogy a két ország kormányai politikai kapcsolatokat tartanak fenn a Kurd Munkáspárttal (PKK), amelyet Ankara mellett, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek tart. A törökök azonban hajlandóak kétoldalú tárgyalásokat folytatni erről a finnekkel és a svédekkel is. Azt fogják kérni, hogy Stockholm és Helsinki is tekintse a PKK-t terrorista szervezetnek, illetve oldják fel a Törökországnak való fegyverszállításra vonatkozó embargóikat. Korčok hozzátette, ezekben a kérdésekben jelenleg nincs még megállapodás, de a felek törekszenek a megegyezésre. 

A szakértő szerint 

Feledy Botond biztonságpolitikai elemző, aki egyben lapunk kommentátora, elmondta, Finnországnak és Svédországnak is komoly hadserege van, a szövetségbe való belépésük érdemben is hozzáadott értéket jelent az észak-európai NATO erőkhöz. A szakértő szerint a finn-orosz határ 1500 kilométere önmagában is kihívást jelent. „Kalinyingrád helyzete ezzel sokat változik, orosz szempontból nehezedik” – tette hozzá. Ha a két skandináv ország valóban csatlakozik a szövetséghez, akkor középtávon szerinte nem valószínű, hogy erre Oroszország nyers katonai erővel reagálna, hacsak más NATO-tagországok erőit nem telepítik Finnországba és Svédországba. „Moszkva azonban lekapcsolta az áramexportot a finnek felé, és biztos, hogy a kibertámadások mellett a tengeralattjáró tevékenység, GPS-zavarás és egyéb, a háborús küszöb alatti kellemetlenkedések is megjelennek” – mondta. A szakértő szerint a két ország csatlakozásának témája kapcsán Magyarországon és Szlovákiában is számítani kell néhány dezinformációs kampányra. „Ezek azonban a háborús kontextusban nem tudnak majd olyan hatékonyak lenni” – tette hozzá. 

Feledy Törökországnak a PPK-ra vonatkozó kitételéről azt gondolja, Ankara meg fogja kérni a két skandináv ország csatlakozásához való hozzájárulásuknak az árát. Igyekeznek kihasználni az idő szűkösségét arra, hogy ezt az árat a lehető legmagasabban kérhessék meg. „Ez tranzakciós, máshogy mondva pragmatikus hozzáállás – kritikusok szerint azonban opportunista álláspont” – magyarázta. Magáról a PPK-ról elmondta, voltak időszakok, amikor ez a szervezet több erőszakot használt a törökországi akcióiban. Majd következett néhány év, amikor Erdoğan elnök a kurd-török kiegyezésben látott fantáziát. „A 2023-as elnökválasztás viszont úgy tűnik, hogy megerősíti ennek a trendnek a visszafordulását, és az ankarai vezetés újra ellenségnek tekinti őket, miközben a szíriai és különösen az iraki kurdok autonóm módon működnek” – mutatott rá az elemző. 

Bevezető
Pozsony |

Ivan Korčok (SaS-jelölt) szlovák külügyminiszter szerint Szlovákiának támogatnia kell Finnország és Svédország NATO-csatlakozását. A tárcavezető bízik benne, hogy a kormány, a parlament és az államfő is ennek megfelelően cselekszik. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, a témában erős dezinformációs tevékenységre is számítani kell.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Czímer Gábor

Read More

Post Comment