Search by category:
Egyéb kategória

Így károsította meg az államot a Földalap előző vezetése

Így károsította meg az államot a Földalap előző vezetése
Molnár Iván
2022. 06. 01., sze – 14:19

2022. június 1., szerda – 15:30
Friss ikon
Off

Törzs

Az előző kormány idején, nagyjából 2018-tól rendkívül gyanús földeladási rendszert üzemeltettek a Szlovák Földalapnál – mondta el Ján Marosz, az alap jelenlegi vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az intézményt akkoriban az az Adriana Šklíbová vezette, aki ellen most többek között bűnszervezet alapítása és támogatása, kenőpénz elfogadása valamint vesztegetés miatt folyik eljárás.

Fiktív gyümölcsösök

Marosz szerint az alapnál 2018-ban külön programot indítottak azzal a céllal, hogy a gyümölcsösök létesítéséhez szükséges földeket állami tulajdonból magánkézbe juttassák. Az egész rendszer egyazon forgatókönyv szerint működött. Kezdetben mindig egy olyan tervet terjesztettek elő, amely szerint a Földalap tulajdonában levő, előre kiválasztott parcellákon gyümölcsösöket hoznak létre. Röviddel a kérelem benyújtását követően az alap Maroš szerint rendkívül alacsony eladási árat állapított meg, villámgyorsan előkészítette a szerződést, és a földterületet átadta a kérelmezőnek.

„Ezekben az esetekben az egész folyamat a kérelem benyújtásától a szerződés aláírásáig három hónapot sem vett igénybe, annak ellenére, hogy normál esetben a kérelmezők nem hónapokat, hanem éveket vártak a Földalap döntéseire”

– mutatott rá Marosz, aki szerint az így értékesített telkek közös jellemzője, hogy a települések beépített területeivel határosak, és általában a mai napig nem található rajtuk gyümölcsös.

Nyomoz a rendőrség

2020-ban a Földalap munkatársai 47 szerződést ellenőriztek a gyümölcsösök létesítésére szánt földterületek eladásával kapcsolatban. Az eredmény: ezek közül csak 19 gyümölcsöst ültettek ki, 25-öt ezzel szemben egyáltalán, párat pedig csak részben telepítettek.

„Idén újra megvizsgáljuk a szerződésben szereplő vállalások teljesítését. Úgy véljük azonban, hogy ezekben az esetekben az állami földek gyanúsan olcsó átruházására csalárd módon került sor. Ezért minden ilyen esetet átadunk a bűnüldöző szerveknek, ezzel egyidejűleg pedig jogi lépéseket teszünk annak érdekében, hogy a földterületeket visszaszerezzük az államnak, mivel a szerződés tárgyát a földterület vásárlója nem teljesítette”

– tette hozzá Marosz.

A piaci ár töredékéért

Az egyik legkirívóbb esetre a Pöstyéni járásban található Verbón (Vrbové) került sor, ahol az egyébként rendkívül lukratív földeket dióültetvény létesítésére adták el. A benyújtott projekt szerint a diót – több mint 13 hektáron – „saját felhasználásra” termesztették volna. Maroš szerint az egész terv abszurditása már itt megmutatkozik, hiszen a kérelmező hektáronként 75 fával számolt, vagyis csaknem ezer fán termesztett volna diót saját használatra. Marosz szerint a Földalap 0,4643 euróban határozta meg a négyzetméterenkénti vételárat, annak ellenére, hogy az ártérkép szerint a környéken az átlagár akkoriban egy euró volt. „A Földalap így 62 ezer euróért adta el azt a földterületet, amelynek a piaci értéke egyébként akkoriban 2 millió euró volt” – figyelmeztet Marosz. És ha ez még nem lenne elég, az adásvételi szerződésben „elfelejtették” feltüntetni azt a kitételt, amely biztosítaná a Földalapnak a földterület visszaszolgáltatására vonatkozó jogát, ha a vevő nem teljesítené a szerződésben szereplő feltételeket. (mi, TASR)

Bevezető
Pozsony |

Az előző kormány újabb gyanús földügyleteire hívta fel a figyelmet a Szlovák Földalap (SPF) új vezetése. Eszerint a piaci ár töredékéért játszottak át magánkézbe lukratív állami földeket, megnehezítve ezek visszaszerzését, ha a vevők nem teljesítik a szerződésekben szereplő feltételeket.

Település / hely
Pozsony

Rovatoldalon kiemelt
Nem kiemelt

Komment kikapcsolva
Bekapcsolva

Bevezető mint galéria
Ki

Szerző
Molnár Iván

Read More

Post Comment