Search by category:
Egyéb kategória

Még mindig kutattak a vonatbalesetben eltűntek után, a halálos áldozatok száma ötre emelkedett

Szombaton még mindig kutattak a bajorországi vonatbalesetben eltűntek után, a halálos áldozatok száma ötre emelkedett, és negyven sérült áldozatról tudnak.

Délelőttre vártak a helyszínre egy nagy teljesítményű darut, mert addig két kísérlet is sikertelen volt, amelyben fel akarták emelni a sérült kocsikat – jelentette a dpa hírügynökség a helyszínről. A nap folyamán egy újabb holttestet emeltek ki a roncsok alól. Az ötödik áldozat korát nem közölték, egyes médiahírek szerint egy diák fiúról van szó, de a rendőrség ezt nem erősítette meg.

A Münchenbe tartó személyvonat három kocsija péntek délben siklott ki és borult fel Burgrain faluban, Garmisch-Partenkirchen közelében, egyelőre nem tudják, mi okból.

Egy rendőrségi szóvivő azt mondta szombat reggel: nem tudják kizárni, hogy a felborult kocsik alatt még vannak emberek, de ha vannak, számuk tíz alatt van.

A szerelvényen mintegy 140-en utaztak. A súlyos sérültek közül többeken sürgős műtétet kellett elvégezni – írta a dpa.

Az utóbbi években Németországban ez volt a legsúlyosabb vasúti baleset. A helyszínre ellátogatott Volker Wissing közlekedési miniszter és Richard Lutz, a német állami vasúttársaság (Deutsche Bahn) vezérigazgatója, és a szerencsétlenség alapos kivizsgálását ígérték.

Read More

Post Comment