Az 1967-es budapesti Thália Színházbeli bemutató óta a Tóték a legnépszerűbb magyar drámák egyike. Hatalmas sikerrel játszották szerte a világon, Párizstól Washingtonig, Berlintől Moszkván át Japánig, Fábry Zoltán pedig kiváló filmet készített belőle, Isten hozta őrnagy úr címmel.

A frontról egészségügyi szabadságra a hátországba érkező, idegronccsá vált őrnagy beköltözik a katonafiukért rettegő Tóték életébe, és folyamatos lelki terror alatt tartja vendéglátóit. A család némi protekció, jobb bánásmód reményében vállalja megaláztatások sorát. Ők végig nem sejtik, hogy áldozatuk hiábavaló, minket, nézőket viszont beavat a szerző, emiatt még abszurdabbnak látjuk a történéseket.

A kétféle trauma sérültjét – az Őrnagyot és Tót Lajost – egy világ választja el egymástól: társadalmi helyzetük, neveltetésük, lelki alkatuk és családi állapotuk okán is. De van a létnek egy, az adott történelmi szituációban meghatározó szférája, ahol ez a két férfi találkozik. És ez nem más, mint a félelem. Félni és félteni sokféleképpen lehet: az Őrnagy hisztérikus, patologikus rettegése parancsoló terrorban nyilvánul meg, Tóté pedig az alkalmazkodás és az engedelmesség síkján.

Ez az ellentét magában foglalja kapcsolatuk lényegét. Kettőjük minden darabbeli megnyilvánulása egymást feltételezi. Az Őrnagy csak akkor szerezhet érvényt saját esztelen akaratának, ha van, aki aláveti magát annak, amit ő követel. És minél esztelenebb a parancs, annál alázatosabbnak kell lennie annak, aki teljesíti. Jelenetről jelenetre követhető, hogyan torzulnak el az Őrnagynak a vendéglátóival szemben támasztott elvárásai, hogyan követeli tőlük egyre elszántabban és egyre értelmetlenebbül saját normáik, sőt életük feladását.

Az előadás szereplői: Oszlik Péter, Gáspárik Attila, Molnár Xénia, Hostomsky Fanni, Fabó Tibor, Matusek Attila, Olasz István és Holocsy Krisztina.

Az előadás díszlettervezője Horesnyi Balázs, jelmeztervezője Papp Janó, a rendező asszisztense Balaskó Edit.